Az oldalon az alábbi koncertekről és egyéb eseményekről találhatók élménybeszámolók, illetve videók:
2012. december: december 18. Budapest, Orfeum - Keresztes Ildikó Band koncert
2012. augusztus: augusztus 20. Szalkszentmárton
augusztus 17. Mogyorósbánya, Nyárzáró Fesztivál
2012. július: július 20. Budapest, Zúzda Rockkert
2012. június: június 9. Békéscsaba, Sörfesztivál és Csülökparádé
2012. május: május 27. Budapest, Bókay kert, Gyermeknap
május 12. Budapest, Csepel, Radnóti Miklós Művelődési Ház május 9. Budapest, Nyugati téri Alexandra Könyváruház - Zenészportré - Pódium beszélgetés
2012. április: április 30. Tatabánya
2012. március: március 30. Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok, Transilvanian Music Awards Díjkiosztó Gála
március 17. Balatonfüred, Cocomo Café
március 10. Albertirsa, Dolce Café
március 3. Budapest, Hungexpo, Utazás kiállítás
2012. február: február 25. Győr, Győri Böllérnapok, Aranypart Szabadstrand
2012. január: január 28. Etyek, Korda Filmstúdió, Agrárgépshow
Drágáim, végtelensok szeretettel, hálával és köszönettel irtam meg ezt a felejthetetlen élményt, ami nagyon, nagyon sokat jelentett számomra. SOHA NEM FOGLAK ELHAGYNI!!!! Mindenkinek szívből köszönöm a segítséget, a rengeteg szeretet és jóságot és örömet, amit Tőletek kaptam e napok alatt!!! Ölellek! Dodika
Mogyorósbánya, az „Istenkirálymegapöpecállatyeeeeeahhhh” buli
2012 augusztus 17.
Bevezető
Nos, kedveseim, nem akarlak terhelni benneteket túl hosszú előzmény-részekkel eme koncertbeszámolóhoz, úgyhogy zanza stilusba kapcsolva közlöm, hogy végre hazaérkeztem, közétek, Duna-part, nevenincs utcai sirályszárnyas stégenheverős vizisellősködés 4 napos Portál tábor és különféle MÁS-találkozások után kellőképpen fölhangolódva kezdtem a készülődést eme nevezetes napon a Norbikoncerten való részvételre, ajándék-kép, tábori zászló, csokika, macika, kék kendő (a piros szin az csak a Norkót illeti, olyan nem lesz még egy...) táskába be, Siófoki-képes, koronás Norbispoló föl, házkulcs, telefon, ezmegaz be a táskába és máris tűztem kifele a 35ös buszhoz, melynek végállomásán – amit nem véletlenül hivnak Csillag-telepnek – várt Bora, akinek ezúton is hálás köszönetem, hogy önzetlenül segítségünkre volt a helyszinre való eljutásban. Azért zárójelben annyit meg kell jegyeznem, hogy ez a nap nem indult ennyire simán, tekintettel arra, hogy a Silu majdnem lemondta a részvételt, de az égieknek hála, délig elmúlt a fejecskéje fájása, úgyhogy mégis eljött, bár ők Andrew-val meg Cilikével érkeztek kissé később a helyszinre, na de ez még odébb van. Egyelőre ott tartottam, hogy útközben. Na szóval útközben ilyenekkel találkoztam feliratilag, hogy Király-cukrászda, koronás Pesterzsébet, Királyerdős autóbusz, Völgy, Béke, Iskola, Szabadság, Orion, Mars, Jupiter, Vénusz és hasonlók. Mit ne mondjak, határozottan tetszett...
A Nagyvárad-téren fölvettük az Anikót és máris tepertünk ezerrel, profin Mogyorósbánya fele, miközben a Highway to hell, Believe to Yesterday és hasonlók szóltak a rádióból. Közben még jött egy Terranova meg Szentgyörgy-otthon felirat és simakutyák sétefikáltak az útkanyarban, ahol picit megálltunk érdeklődni a helyes letérőket illetően. Útközben Portál-történelemmel, Norbi-koncert sztorikkal szórakoztattuk magunkat, hogy Bora is képbe kerüljön Dodikailag meg miegymás. Szóval zajlott az élet rendesen. Néha kivételesen komoly témák is szóba kerültek, véletlenül, mikor épp nem harsogtam egyébről :). Simán és zökkenőmentesen, eltévedés nélkül megérkeztünk Mogyorósbányára, eme település határozottan megnyerte tetszésünket rendezett, szép házaival, utaival és még a rendezvényhelyszinhez vezető út is szépen ki volt táblázva, nem kellett nevenincs utcákon sosevolt kanyarokat keresni: mindvégig helyes úton jártunk. Így meg is érkeztünk idejében – délután öt óra valamikor – a Mogyorósbányai Nyárzáró Fesztivál helyszínére.
A faluból az irányító táblákat követve, fölfele haladva egy kövesúton egyszer csak kibukkant előttünk a színes sátrak sokasága: az erdő alatt, egy szép magaslaton, füves-dombos tisztáson álltak a sátrak meg a bál. Kiszálltunk a kocsiból, kicuccoltunk, mindenki saját kincsestáskáival fölszerelkezve, elindultunk lefele a domboldalon, be a térre, melynek kapujában egy teljes életnagyságú (nempóni)ló és két ghánai néger kütyüárus fogadott, plusz egy olyan panoráma köröskörül, hogy csak ámultunk, a Bora persze azonnal előkapta a csodálatos fényképezőgépét és azonnal alkotásba vetette magát, körbefényképezvén a tájat és annak auráját, fényeit meg lényeit. Na, besétáltunk a fő-térre (minekutána Anikó sikertelenül próbálta megközeliteni egy simogatás erejéig azt a bizonyos lovat, aki, sajnálatunkra, egy elég meredek gödörben tartózkodva szénázott éppen), ami jó nagy volt és teljes mértékben Isten szabad ege alatt terült el. A kaputól balra fotózkodtunk egyet a rendezvényplakáttal, (ebből még az is kiderült, hogy madárfőző verseny is lesz holnap, hát mit ne mondjak, eszembejutott Fácika :) mire egy kedves szervező azonnal megajándékozott egy plakáttal, el is tettük a gyűjteményünkbe. Innen bevonultunk a hatalmas fehér sátor alá, szinpadszemlézés céljából. A színpad szép nagy volt, sajnos az elejét buja növénytakaróval diszitették föl, ami szépség szempontjából megfelelt a kivánalmainknak, azonban zúzásilag már nem annyira, ugyanis a virágok miatt nem látszott kivitelezhetőnek, hogy szokásunkhoz hiven odakönyököljünk fekve hódolattal kedvenc királyunk lábai elé. Már a délutáni órákban is elég szépszámú tömeg állt, ült, evett, ivott, sétált a sátorban meg mellette odakinn a jó sok asztalnál és a füvön. Mi is hozzájuk csatlakoztunk és lecsüccsentünk egy asztalhoz pihenni. Utána Anikó vállalkozott a helymegőrzésre, Bora meg én körbebarangoltuk a sátrakat, megbámultuk a kézművesek remekeit (én) és elcsiptük a lemenő Nap különböző fényeinek csodás ragyogását (Bora). Azután meg visszatértünk asztalunkhoz, majd fölváltva hol a szinpad mellől, hol az asztal mellett üldögélve élveztük a műsort és a látnivalókat.
A rendezvény nemNorbis része
Látnivalókból volt bőven, ugyanis a Táti formációs és mazsorettcsoport majdhúsztagú tánckara szemet-szájat tátva marasztó műsort adott elő gyerek és felnőtt kategóriában, ez utóbbi néha határozottan +18-as megnyilvánulásokat eredményezve a himnemű nézők körében, pláne amikor asztal tetején csinálták. Művészfotók is születtek, természetesen, megörökítve a tánc varázsát, no meg a csajok libbenő lábait. Két szám közötti szünetben visszavándoroltunk az asztalunkhoz és Anikóhoz, beszélgettünk, táplálkoztunk – a mogyorósbányai kemencéslepény finom, a kürtőskalács szintén – jól elvoltunk. Közben megérkezett és hozzánk csatlakozott Judit is, a Bora ismerőse, vele is megismerkedtünk, beszélgettünk. A szinpadon meg zajlott az élet és következett The Rugó nevű zenekar, akik egész rendes bulit nyomtak le, mi meg az asztal mellől dalolva hangolódtunk az előttünk álló örömökre. Néhol már egészen vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek el ezerrel tombolni így már az elején, de azért küldtem a srácoknak vagy két-három Dodika-féle „Yeeeeeaaaaaa!” üvöltést, amit a Bora sűrű „Atyaúristen!” fölsóhajtásokkal díjazott, mire szóltam, hogy nyugi, ez még semmi, majd ha a Norbi megjön, akkor látsz majd kibontakozást. Anikó meg közölte, hogy gond egy szál se, a Dodika az csak ennyire lökött, idővel megszokható. Egyetértettem. (Utólag meg kiderült, hogy a csapat frontembere szintén haver Borával, úgyhogy ismét megállapitottuk, hogy nahát, milyen kicsi a világ...)
A népsűrűség az est fénypontjait jelentő fellépések időpontjának közeledtével egyenes arányban növekedett, úgyhogy mire 21 órakor megérkezett a Wolf Kati, már szépszámú rajongósereg tipródott a küzdőtéren, melyet mi is megközelítettünk, én boldogan Anikóra biztam a kincsestáska-megőrzést és egy-két szám erejéig beléptem a népek közé lengedezni. A Kati nagyon kedves és aranyos volt, bájos egyéniség és szép hangja van, sok embernek örömet szerzett az előadásával ma is. Közben úgy fél tiz előtt vagy tiz perccel elidultam picit kinézni, hogy vajon a Siluék merre vannak már, hát alig léptem hármat, máris jött szembe a Silu meg a Cilike!!! Nagy ölelkeződések következtek, aztán visszamentünk az Anikóhoz, majd a küzdőtér szélére és miközben hallgattuk a Katit, rövid taktikai megbeszélést folytattunk a stabilelsősori helyfoglalást illetően, ami az ilyen edzett koncertrejáró egyéniségeknek természetesen nem jelentett problémát, de azért a fő taktikai húzásokat és a nyomulási haditervet néhány mondat erejéig leszögeztük. Én picit kikanyarodtam és eloldalaztam a szinpad széléhez, ahol egy kedves szervezővel megtárgyaltam holmi székbeszerzési terveket Anikó kényelmes operatőri tevékenységének biztosítása érdekében. Úgy fél tiz fele hatalmasat besipolt a mikrofon a Kati kezében...Siluval meg összenéztünk, hogy na akkor itt a Norbi... És lassan vége is lett a Kati-koncertnek, a rajongók zúdultak a szinpad balsarkához dedikára, mi meg azonnal a helyükbe, a növényzet alá, a stabilelsősor kellősközepire. A tehnikai szünetet kihasználva eredményesen végrehajtottam a székbeszerzési akciót, Anikó meg leült közénk, tőle balra Silu, jobbra meg Cilike és én, hátunk mögött Bora, Judit és a Silu mellé meg épp idejében becsatlakozott Szűcs Kata, Fekete Kati, AdriEnn és Éva Barta-Liener is a LFT képviseletében. Velük gyorsan váltottam pár szót és kölcsönösen örvendeztünk a falonkivüli megismerkedésnek. Közben meg csipeszkedtünk és leskelődtünk ki a növényzet mögül, hogy mikor tűnik fel a Norbi.
A koncert Norbis része, vagyis az „Istenkirálymegapöpecállatyeeeeeahhhh” buli
Hát nem is kell már soká várni, mert egyszer csak megpillantotjuk a szőke feje tetejit a szinpad bal sarkánál, ahol enyhe ásitásokkal küszködve szakavatott Norbi-stílusban tárgyalgatta már a műszakkal az ilyen-olyan tehnikai teendőket. Silu ezt a pillanatot használja fel, hogy az emeletes növénytakaró reánk eső részét betávolítsa egy picikét a szinpad belseje felé, de sajnos nem jár sikerrel, mert egy szigorú szakember azonnal kiszáguld a háttérből, mire Silu jókislányhoz méltó igyekezettel fölrakja legbűbájosabb mosolyát és megkérdezi a száguldó szekrénytől, hogy ómárigazán, tényleg nem szabad föllökni a virágot? Mire a fazon mosolytalanul száguld tovább és határozottan nemet int, Silu meg gyorsan visszacibálja a termetes növényt a helyére, nehogymár gond legyen miattunk. Na, szép, gondolom magamban, a Norbi fejünk búbját fogja látni, kandikálhatunk kifele ebből a dzsungelből... Ezen kicsit bepöccenek és csak azért is beleüvöltöm a várakozás csöndjébe, hogy „Sziaaaa, Norbiiiiii!”, mire a mellettemlevő kiscsajok enyhén kilengenek és majdleesik a fejük, a Norbi meg csendben vigyorog a háttérben...garantáltan betájolva emigy a bandát még kezdés előtt.
És máris elérkezik a várva várt pillanat, mikoris teljes hangerőre fokozott sikitásaink közepette fölszáguld a szinpadra, megstíröl a növényzet között-fölött-alatt, nagy üdvözlő mosolyok meg pár köszönő szó után máris belecsap a lecsóba.
És mivel amúgy is nyár van, hát csakis a Sweet Home Alabamával kezd, teljesmértékű bulis hangulatban. Mi persze első perctől sikitunk meg ugrálunk, ahogy elé van irva. A népnek még egy picit szokni kell a norbizmust, bár már vannak jó kis visitás-szigetek imitt-amott a küzdőtéren. És ez még csak fokozódik, ahogy szép lassan belelendülünk. Aki még nem látott bennünket így egybe levadulni, az picit meghökken, amikor a Siluval szinkronba belévisítjuk magunkat a megfelelő zenei aláfestésbe...Előttem két kiscsaj tátott szájjal hátrafordul, kábé nem hisznek a fülüknek meg a szemüknek, de én meg se hess, ordítok tele tüdőből. Másodiknak a Legyen valami következik, amit persze szuperül letombolunk, minden egyes „csendéscsalódás” a mienk, Silu orra elé tartott mikrofonnal és tündöklő mosolyokkal fűszerezve. Most már pörög a Norbi rendesen, és persze vezényli a visitókórust. Jó meleg van... Néha soron kívül is beleorditok a vakvilágba és jön is a visszhang egy-egy diszkrétebb Norbi-morgás formájában, amitől határozottan hergelődök fölfele, úgyhogy lesz mozgás rendesen, csend nincs, csalódásról meg pláne szó sem lehet, amikor mi vagyunk a stabilelsősorban.
Ennek tiszteletére máris következik a dolog veleje, a Valahol elveszett! Hát azonnal beindulunk fentismeglentis! Én pláne mikor szétdobja a kezét előttem, hogy mennyire imádom azt a mozdulatot! Nagy mosolyokat adományoz a stabilelsősornak és összehúzott szemekkel figyeli a hátrébb állingálókat, szerencsére a közönség kompakt tömegében egész rendesen vannak tombolásbanedzett egyéniségek, úgyhogy jó hamar kialakul a pálya és lehet tolni a bulit ezerrel! Hát teszi is a drága, mi meg szokásunkhoz hiven besikítjuk a megfelelő helyeket, mire a Norbi vigyorogva közli – természetesen szám közbeni kommunkációs üzzemmódban, hogy : „Figyelj! Ott elöl kicsit hangosabb sikolyt szeretnék hallani!”Még szép! Már a fél tüdőmet kiüvöltöttem indulásból, a Silu dettó. De ha egyszer Norbi vezényli, hogy egy-két-há ...hát akkor muszáj teli tüdőből üvölteni, mint állat, hogy „YEEEEYEEEYEEEE! „ Meg is tesszük, mire nagy headbangezések következnek Norbi részéről. Mi meg ugrálunk meg éneklünk és fönt a kezünk a magasban, a Norbi meg úgy pörög, meg szaladgál a szinpad egyik felitől a másikig éneklés közbe, hogy a Bora a hátam mögött csak áll a csodafotósmasinával és elveszetten közli, hogy „Hát ezt lehetetlen követni!” De mi követjük, legalábbis szövegileg meg sikitásilag, agyilag én már nem annyira, mert el vagyok szállva...ugrálok ezerrel, a Cilike biztosabbnak látja átvonulni a hátam mögé Bora oltalmába...a Siluval meg csak össze-összenézünk miközben vesszük az adást a szinpadról, ahogy int, ahogy kér egy-egy fél szempillantással, kézmozdulattal...és tombolunk, tombolunk a refrénekre, mert meg kell veszni ettől a hangtól, gyönyörűűűű – egy véletlenül föleszmélő pillanatban megállapítom, hogy milyen sokat fejlődött a Norbi, mióta nem hallottam élőben (és mondjuk ez jó rég volt, majdféléve már, mert ugyebár Sepsiszentgyörgy nem a szomszédban van...) . „Ez már a Tiéd!” tolja nekünk a Norbi és közben behajol földig felénk aztán elkezdi a totálmorgós üvöltéseit, amitől teljesenkészvagyok pozitivan és szétugráljuk az agyunkat a VE refréneire, szokás szerint. Ezeket mind erősebben és erősebben pörgeti le, a nép már teljesen beindult, csápolnak meg sikitnak körülöttünk is, forrósodik a tér , a Norbi meg boldogan sikittat bennünket és két kézzel vezényeli a népet, hogy még, még, még, végül olyat morog nekünk, hogy az erdőig terjedünk szét meg vissza …és egy óriási szájbarugós lábemeléssel tesz pontot a VE-re meg akkora sikitással, hogy aggódni kezdek a sátortető épsége miatt...
Két szám közti „szünetben” sétálgatva közli a műszakkal, hogy a hangot egy hangyafasznyival lennebb kéri az elkövetkezőkben...közben meg valaki balról irtani kezdi a növényzetet és hozzáhajít egy letépett virágfejet, amit a Norbi erélyes fejcsóválások és „ejnyebejnyepillantások” kíséretében föltűz a füle mögé, miközben megérdeklődi az elkövetőtől, hogy „Ezt most miért kellett, mi? Hogymajdholnapmegirjaazujság hogyaNorbiaKékOsztrigában fog forgatni?” (gyengébbek kedvéért az Osztriga, amikor Kék, akkor azonosnemű vonzódás esete forog fenn ama bizonyos kocsmaszerű helyen előforduló egyének között). Na miután ezt kellőképpen kitárgyaltuk, elhajitja a csinos növényt egy-két bocsánatkérő simogatás kiséretében és fölkér bennünket, hogy :”Ne csak én rikácsoljak itt fent, Ti is énekeljetek!” „Ki az, aki tud énekelni?” Erre elég gyér a jelentkezők száma, mire a Norbi „Akkor fölteszem másképp a kérdést: ki az, akinek még jön ki hang a torkán?” Erre buzgón jelentkezünk, pedig már eléggé liheg bennünk a szusz, szerencsére a Norbi közli, hogy akkor lassítsunk le és maradjunk a rocknál és következzen a dal, ami Örökké tart.
Na erre a konferálásra hatalmasat üvöltök, mert imádom ezt a dalt tőle. Aztán összekapaszkodunk, mi négyen ott elöl, egyik kezemmel rákarolok a Silura és az Anikó széke mellett állva ő engem ölel át, másik kezemmel meg megölelem a Cilikét meg a többieket is, mind és összekapaszkodva ringatózunk a dalban, a mosolyaiban és a röppenő kezemozdulatai között... majd közli, hogy a refrén a miénk...és kisétál a szélére és ordítjuk ezerrel, hogy „Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék...” mire a Norbi közli, hogy „Nem jött föl ide a hang! Van bennetek több is”..na erre rákapcsolunk és a következőt még hangosabban toljuk neki. Díjazza is! Hatalmas mosollyal, szám közbe úgy lazán mutat a torka fele és azt mondja, hogy „Rockandroll van, úgyhogy ereszd ki a torkodból az állatot!” Mi pedig énekelünk, EGY-é kapaszkodva mind mindenkivel..úgy szól...angyalszép pillanatok sokasága áll felettünk ...a csillagok megállnak egy picit az égen és kinyílik az idő és eloldoz, aztán összeköt...hallani a Föld lélegzetét..összedobban a szivünk..táncol ő és táncolnak az emlékek velünk és ahogy a fölemelt kezem ujjait szárnyalóvá tárom, messzire látok és tudom a percet, ami már úton van és jönni fog...és már nem álom, valóság, mert látom...új dalokat ringat...a megtalált nevűekét, az Égenjárókét...de most nincs megállás, a Norbi olyan vérlázitó vállriszálást visz végbe, hogy az valami eszméletlen gyönyörű..és közli, hogy na most kell teli torokból üvölteni! Úristen, gondolom magamban, hát eddig is azt csináltuk vagy mégse? De ő meg a kezével is bevezényel még, hogy „föl, föl, föl...” Hát üvöltjük, üvöltjük és üvöltjük! !!Erre meg visszamorog, hogy dejó és olyan mosolyt dob két sor közt felénk, hogy mindenfoga látszik...A szeme meg csillog, mint a csillagok..és messzire lerí róla, hogy iszonyatboldog, hogy ottvagyunk együtt és toljuk neki.És még alighogy vége az utolsó szónak a dalból, figyelmeztetően föltartott ujjal közli, hogy: „Én csak akkor szoktam megtapsolni a közönséget, ha megérdemli! És TI rohadtul megérdemlitek!” És tapsol és mosolyog és bemorogja a mikrofonba, hogy nagyonjó... Szétolvadok attól a hangtól...lobog bennem a tűz, a gyönyörű...
És erre a Norbi mosolyogva megérdeklődi, hogy: „Na, van még valaki, aki fázik?” Fölfedez valaki ilyet...de nem közülünk, az biztos. Nagy szigorúan rászól, hogy: „Mi az isten van veled, hát mozogjál! Most jön egy olyan dal, amire lehet mozogni. Na figyelj ide, aerobic lesz Norbival! Egyik kezedet, a balt vagy a jobbat vagy a középsőt, tedd föl a magasba ! Figyelj, utánam kellene csinálni a következőt, figyelj, mert nagyon bonyolult lesz! Előre-hátra kell mozgatni a kezedet, próbáld meg, így! (és persze mutatja, hogy hogyan is gondolta). Amikor szólok, nagyon kéne csápolni, képzeld el, hogy én vagyok a Britney Spears!” ÁÁÁ, mi már vigyorgunk ezerrel és perszehogy egy régi rockcsapattól jön az a jó kis Let s get rocked! Amit a biztonság kedvéért egy dupla morgással, fölugorva indit és én meg olyat üvöltök, mint hat sakál egybe, mert imádom! És már az első soroknál olyan csapatátfogó pillantásokkal stíröl végig bennünket, hogy attól meg lehet veszni! És perszehogy aláénekeljük a kórust, bár lehet, hogy nem találja megfelelőnek az angolságomat, mert besúgja két sor közé, hogy: „Gyere, kell gyakorolni!” Hát igaz, hogy utóbbi időben nem nagyon volt erre nekem alkalom, de most bepótolom, ojjé, de még hogy! Csápolunk ezerrel és megy a letsgetrocked, csúcstombolást viszünk véghez!!! Hát hogyne, mikor olyan hangok szállnak ki belőle, hogy berezeg az ember összes maradék agysejtje!!! És errefel még a kezével is inti fix a fejem felett, hogy „Come on, come on, come on!” De megyek ám, de még hogy! Szétfelé apró pici darabokra! De rögtön összeszed egy kézmozdulattal...és vezényli a csápolást odafentről is és lemorog megint, csakhogy egy árvacseppet se legyek magamnál...hát totál agyborulás van...és zúzzuk a letsgetet, végesvégig! És nem számít, hogy nincs már tüdőm se, úgyis ordítok, csápolok, ugrálok kifulladásig, lélekzetnélküliségig...és erre besuttogja, hogy „Most jövök én mélyen!” és olyan gyönyörűségesen fenomenális hörgést morog behajolva a mikrofonba, hogy attól azonnal regenerálódnak az összes megfáradt hangszálaim és egyéb alkatrészeim, egyszóval testemlelkem. Ő meg triplán körbepördül, és szökdécselve rohangászik a szinpadon, majd két korty viz között szemérmetesen pisolyogva, kétszázhúsz turbóval megspékelve közli tetőtől talpig egymosolyban szikrázva, és mindezt még egy tripla fejrázás kiséretében, hogy a buli:
„ISTENKIRÁLYMEGAPÖPECÁLLAT, GYÁÁÁÁ!” Hát készek vagyunk Tőle! Erre meg megkérdi: „Ki az aki fáradt? „ és közbe csak úgy odanéz ránk és megkérdi azt is, hogy „Rendben?”(de olyan összekacsintós hangsúllyal, meg mosollyal, mintha csak azt mondaná , hogy „ Na? Mi a helyzet, drágáim, birjátok? Még nem pusztulásztatok meg egészen?) és le fel sétál és emigyen interjuvolja a népet: „Ki az aki szeret bulizni? „ Persze jelentkezünk, biztonság kedvéért ezúttal visitva és kétkézzel. „Ki az, aki hajlandó hatalmas bulit produkálni, pogóval, headbanggel, tombolással?” És kijön a szinpadnak legszélére és a növényzet felett átemelve a kezét, vérforralóan egyértelmű pillantások kiséretében lemutat reánk, hogy:
„TI ITT HÁRMAN...NÉGY...ÖT...HAT...HÉT „ Hát ez annyira, de annyira, de annyira csúcs....
És ezután odafordul a többi közönséghez, hogy „Na, akkor próbáljuk meg újra: ki az, aki megmutatja, hogy Mogyoróson hogy pogóznak és buliznak?” „Ki az, aki örül még egy Tankcsapda-dalnak?” És mi már jáááááá, üvöltünk, orditunk, szökjük szét magunkat már előre, mert ez nem egyéb lesz, hanem a „Menyország Tourist” És már kezdi is, oltárijó hörgős hangon..és már a harmadik sornál olyan szemeket mereszt az alatta zajló tombolásra meg a Silura, hogy attól aztán be lehet indulni, édesjóatyavilág, de még hogy! Hát én itt már kezdem érezni, hogy teljesen végem lesz. Tolom a szöveget, de már majdhogynem nincs erő a torkomba, hiába szuggerálja lefele, hogy „..erős vagy”, nekem már a Silut kell lesni, hogy a szöveget is követni birjam, mert kivagyok, szétcincáltam magam teljesen, akad meg a hang a számba, a levegő a torkomba és rogyadoznak a lábaim..kicsit halványan mintha emlékeznék rá, hogy a Bora valamikor ilyentájt kérdezte meg tőlem, hogy biztos minden oké, nehogy rosszul legyek...mert olyan eszeveszett repülést vittem véghez közbe, hogy vagy kétszer kilengett velem a föld...és közbe a Norbi csak úgy két sor közt leszól, hogy „Tedd oda magadat!”, aztán meg a Silura nézve énekli, hogy „Kemény vagy mint a szikla” és nincs megállás, mert jön a refrén és megint csak bemondja a sorok közt, hogy „Jó hangosan!” , meg még kicsit később, hogy „Nem hallak!” Hát Úristen, ilyen nincs, ezt már nem lehet kibirni, kiszedi a velőt a csontjaimból...Tombolunk, totál agyborulás, filmszakadás, se kép, se hang effektus van...De ő meg most kezdi élvezni az egészet, pörög ezerrel és tekerjük a kocsiban a hangerőt, de még hogy! Fel a hetedik égig! És erre mikor azt érzem, hogy most már TÉNYLEG nincs bennem több hangból, akkor inti és mondja be, hogy „Figyi! Most Te jössz, egy ordenárénagy sikitással!” És üvölt egész Mogyorósbánya! Labdáznak a hegyek a hangunkkal meg a lelkünkkel!!! Oda-vissza... Ő meg beleringatózik ebbe a hullámzó vadságba és tetszik neki nagyon, mert beinti, hogy „Folytasd!” és jön megint a refrén, hogy „MiAtyánkkivagyamennyekbemonddcsak” és megint kétsorközt kiszól, hogy „Tomboljáááál” ...Eszméletvesztős őrület van... és egyszer csak érzem, hogy nem birom már...most már tényleg nem...ezt a VALAMIT nem lehet ilyen szinten kibirni...azaz nem lehetne, csakhogy a Norbi besegit ám, mert amikor már totálvégem, egyszer csak kiszól megint két sor közt, hogy „Ne fáradjál!” Na ennyi kell csak nekem...És olyan sikitásokat tol le a szinpadról, hogy bele lehet feküdni az áramlatba, ömlik a hang, mint egy tűzfolyó... majd egy szuper dupla hörgéssel zárja a számot, de nem a szánkat, mert ettől a csúcsteljesitménytől, amit ebbe a számba belerakott, olyan ékesszóló visításba csap az ováció, hogy miután félkézzel kitörli a szemiből a verejtéket, kisétál előre és megbiztat bennünket, miszerint: „Ez tetszik! Hadd halljam!” és perszehogy turbóra rakjuk megint magunkat sikitásilag. Ő meg erre elkezd le-föl sétálni és mosolygós fejcsóválással, kikerekedett szemekkel közli, hogy: „Ez hihetetlen...” majd tétovázik egy picit, aztán meg csak kimondja, amire gondolt, éspedig :Qvajók vagytok..bocs,de ezt ki kellett mondani!” Na erre a balszélről olyan ütemes „Norbi, Norbi, Norbi!” kórusművek hangoznak föl, ütemes taps kíséretében, amit derégnemhallottam...És olyan jó hallani...meg együtt kiáltani...Norbi persze mosolyogva meghajol és megköszöni.
Ezután meg azt mondja, hogy most érkeztünk el ahhoz a dalhoz, amire a legnagyobbat kéne zúzni (és eme szöveg hallatán eltűnödöm, hogy vajon az agyborulásnak hánydimenziós fokozata létezik még ezen az előbbin kívül), na de lelombozódunk, mert avval folytatja, hogy ez lesz a búcsúdal. Erre persze fölhangzódik, hogy „Neeeeee...” és akkor nagy boldogan bejátsza a szokásos „Na, akkor ez se lesz, cső” cimű cselt, ami persze nekünk nem új, de biztos van, aki még nem ismeri. Úgyhogy szépen előadja. (És ezután következik az a mondat, amit a Siluval ketten, a videónak az ötszöri meghallgatása után, lassitóval és anélkül se birtunk megfejteni, tekintettel arra, hogy a Norbi beszélőkéje hirtelen átment valami olyan gyorsitott földönkivüli tempóba, hogy vagy tizenöt szót karattyolt le egymásodperc alatt és ha nem tévedünk, akkor talán a műszakot próbálta afelé irányitani, hogy a búcsúdalnál fel kéne húzni a trbldbvalamiturbóakármicsodavagymiazanyámkinja nevű gombot, de hogy ez így volt vagy sem, az számukra egyelőre titok maradt. Ha valaki esetleg megfejti, azt különdijban részesitjük).
Tehát „Adjatok bele apait, anyait és szóljon egy örök klasszikus, Beatrice – Azok a boldog szép napok!” és minket is bekapcsolt a turbó fokozatra, „Emelkedj! Nyárzáró Fesztivál van! És hogyan búcsúztatjuk a nyarat?” Teljes hangerővel és csúcstombolással, amint a mellékelt ábra mutatja!!! Norbi totál fel- és elszabadultan ÉNEKEL, mi meg követjük ezerrel! Szállunk, de magasan! Pláne, mikor még beriszál egy jó pár stílusos váll meg csípőrázogatást, csak úgy lazán menet közbe...És olyan tripla sikítást rakunk belé a megfelelő sorba, hogy „OOOh, YEEEEE, YEEEE, YEEEE!” , hogy attól kifényesedik az éjszaka is! De hát hogyne fényesedne, fényesedünk mi is, mert olyan pillantásokat kapunk közbe, hogy attól értelmes emberlányán kigyullad a ruha, tizenhattól hatvanhatig vagy mittudoménmicsoda. Boldogszépnapok, bizony! Hogy mennyire kellett már a lelkivilágomnak ez a gyönyörű hangvány és látvány, ahogy ott lubickol az örömünkben, az együtthangzó kórusozásban! És ahogy mondja, hogy
„Már sokszor kértem és nagyon jó volt, de most egy anyai-apai sikitást szeretnék 3-ra...” - hát ez a mondat is...megfizethetetlen kincses boldogság a köbön!!! Hát még az a hangorkán, ami erre visszafelel! Még jó, hogy nyitott oldalt a sátor, másként tuti szétdobtuk volna most! Így meg...zeng a völgy tőlünk!!! A Norbi meg nyelvét nyújtva habzsolja az élvezeteket! És tartja elénk a mikrofont, mi meg őrületesen ordítjuk föl a csillagos mennyekig, hogy ...”nehogy lemaragggyááááááál” És jön a refrén, azaz: „És most jöttök TI!!!” És oltári kórus van, Norbi meg kiáll és brutálisan headbangezik és hullámzik és kezelába szanaszét, ahogy ugrál...eszméletlen csúcs agyborulást produkál...meg mi is...két velőtrázó sikitással és tripla körbeforgással zárja a számot és megtapsol bennünket...és az a mosoly, hát az olyan, de olyan szikrázószép csodagyönyörű, hogy lehet belőle élni még vagy egy félévig, szerintem...arról nem is beszélve, hogy mindennek tetejébe meghajlás közbe még egy jó kis morranást is beiktat...
Na itt következik a meglepetés, ugyanis Mogyorósbányán van egy olyan kedves szokás, hogy a NAGY SZTÁROKAT próbára teszik egy fesztiválkoktéllal, ami egy Redbull közé kevert Jager, de úgy köll meginni, hogy közben az embernek az orrára csiptetik a kupakot, (hogy ne tudjon csalni ?). - amíg a szervező házigazda ezt fölkonferálja, addig Norbi gyorsan lehúz egy pár korty vizet, és a fejét fogja menet közben, majd félgyilkos pillantást vet a kezébenyomott pohárra, de az orrára csiptetett kupak alól végül mégis hősiesen nekiveselkedik és a közönség ütemes „Norbi, Norbi, Norbi” ovációja közepette sikeresen fölhatja a páleszt, nem felejtve el a tisztelt közönség egészségére kívánni azt. A szervező megérdeklődi, hogy ízlett-e? Marhajó volt, közli erre Norbi.
Ezután kedvenc koncertzáró közös feladatunk következik, amit mindenhol szokott kérni: „Igy kell nekem mutatni. Nem Victory-t, nem fuck-ot, semmi ilyet, hanem így – (és úgy látszik, ezt már mások is ismerik, mert valaki most a változatosság kedvéért a hátsó sorokból kiáltja be időnap előtt, hogy rockandrollt.) Szóval háromszor kéne együtt ordítani, föltartott kézzel (mert addig sem másnak a gyatyájában turkálunk) és ez a három szó: Rock and roll van, gyerekek! (persze a háromból egyik öszetett szó, csak a gyengébbek kedvéért :) Ezt valami istentelenmódon kéne ordítani, de úgy, hogy leesek a szinpadról háromra! Magasra emelt kézzel! Egy-kettő-három: ROCK AND ROLL VAN, GYEREKEEEEEEK!” És szól az örökhalhatatlan búcsúüzenet miszerint ROCK AND ROLL VAN, GYEREKEEEEEEK!” és belévetülünk még egyszer a mai ünnepi estén a HANGba, amitől kinyilnak az összes egek...én meg közben gyorsan belecsavarom a sepsiszentgyörgyi kismaci édestesóját a kék kendőbe és totálelegáns, profin begyakorolt mozdulattal fölhajitom a lába elé, meghajlás előtt pár másodperccel, és landol a kendő, mint egy szép kis felkiáltójel a sikitás végén, már veszi is föl és kigurul belőle a kicsimaci és fölkapja és olyan mosolyt szikráztat belé az éjszakába, hogy azonnal fölmennék a hetedik mennybe, ha már nem vónék amúgy is ott és kisíkítom a lelkemet is közbe, folyamatosan. Norbi megköszöni a bulit nekünk és még egy köszönöm a kismacinak is, aztán sziasztok és szalad lefele a szinpadról. És én szuperboldogan látom, hogy még oda se ér a széléhez, már törli is a kendővel az arcát és ettől annyira boldogságosan boldog leszek, hogy az már fokozhatatlan...
Zúg a taps, meg a vissza, vissza, vissza...mire a Norbi: „Én jöjjek vissza? Eléneklünk még egy klasszikus dalt? Na jó. Mivel én már öreg vagyok, egyezzünk meg, hogy én fogom énekelni a dalnak a verzéjét, ti pedig a refrénjét. Mit szóltok hozzá? Áll az alku? A dal nagyon találó lesz...” De még mielőtt besikitanánk, hogy mire is gondol, kijelenti: „Ki nem fogjátok találni...” - és teljesen dallamos, tökprofi hangon énekelve bevisítja, miszerint „I will always love you...” Ó, de melegszik a szivünk tája tőle...mi is...ÖRÖKKÉ!!! De közben azért próbálja komolyan bejelenteni, hogy Bikini: Mielőtt végleg elmegyek... És nem tudom milyen isteni csoda folytán, de még mindig birunk akkorát rikótani oda föl, hogy nyelvnyújtogatós szájnyalogatással meg mikrofonpörgetéssel kezdi meg a visszaszámot, természetesen meginterjúvolva a népet, hogy ki az, aki közre fog működni a dalban.
Jó sokan jelentkezünk, némelyikünk, például én, mind az összes kezemmel.És elkezdi, és énekli, de valami profigyönyörűn...és már oltári lazán hullámoztatja azt a drága testit odafenn a szinpadon. Annyira, de annyira GYÖNYÖRŰ A HANGJA!!!! És énekel a nép, még refrén előtt ezerrel! És olyan mosolyokat meg pillantásokat kapunk közbe, hogy Vezúvnak érzem magam, kitörés előtt két másodprccel. Aztán beinti a refrént, hogy „Most jöttök Ti!” és odaszökken jó közel elénk és fölszárnyal a „mielőttvégleg” hangosan, szépen, sólyomszárnyú EGYénekléssel és tartja a mikrofon nekünk és közbe még besúgja, hogy „Nemhallomahangod”, amikor pedig teljes tüdőből és torokból nyomatjuk a bulit, és simulgat belefelé a lelkivilágunkba, mivelhogy bűbájos mosollyal kijelenti, hogy az üzlet az úgy volt, hogy „ÉNEKELJETEK!” És szerinte ez még csak egy alighallható refrén volt, „ÚGYHOGY RÁ KÉNE KAPCSOLNI!”
És nem tudom, hogy már hol vagyok meg ki vagyok meg mért vagyok és hogy még honnan van bennem egyetlen milliméternyi levegő is még, de valahogy mégis meg birom tenni, amikor bemondja, hogy akkor most jobban, mint az előbb és mintha csak tudná, hogy képet hoztam ajándékba, még tisztavéletlenül egyfolytába felém levő oldalra mutogat, mikor a „képet” énekli és álomgyönyörű...és jön az integetős rész és errefel azt mondja, hogy „Gyere!” miközben leng, mint a fenyő a hegyen és lengenek a kezek, mint a fűszál a réten és szól, szól, szól a dal és két kézzel kéri és inti, hogy méééég, mééég, mééég szebben, mééég magasabbra és amikor már csak három refrén van még hátra, akkor azt mondja, hogy „ezt istentelenül szeretném ” miközben gyakorlatilag belehajol a csápoló fejünkbe és úgy éneklünk, hogy abba már totálkészek leszünk mind, ő meg kezdi már a hörgést, de úgy, hogy hajjjajjj, aztán meg csak úgy lazán mondja közben, hogy jólvan, most jön a második...de már olyan keresztbecsápolászást visz véghez odafenn, és úgy mozog, hogy követniselehet , pedig mégis látok mindent, ami rá van irva az arkifejezéseire, meg ahogy kiáll elénk és föléneklünk két sort, erre meg olyat visszanyög, hogy az már +18as régesrég és a szélesvásznú mosolyaitól bizseregnek még a nem létező érzékszerveink is, mire ismételten figyelmeztet, hogy „Figyelj, mert jön az utolsó, KAPCSOLD BE A PLUSZHANGOT!!!!” és igen, még mindig van amit bekapcsolni, mert az agyunk tetejéig vagyunk a jóba és olyat visit, hogy „mielőtt” , hogy az már …..aztán énekel egy fél sort és olyat hörög megint hátravetett fejjel és égredobott karokkal, valami frenetikus tombolásban, hogy ilyet még csak egyetlenegyszer hallottam tőle és akkor is az volt az érzésem, mint most, hogy tényleg totál elment...mindenféle, többféle és bármiféle értelemben...
És tele van az arca azzal a nagyonboldog mosollyal, amikor meghajol, hogy „Köszönöm! Köszönöm szépen!”
És szól a taps meg a sikitás meg a Norbi, Norbi, Norbi, mire kiinteget még egy utolsót, hogy „Köszönöm! Ilyenek voltatok! (és mutatja a kezével, hogy csúcs a köbön) Maradjatok meg ilyeneknek! Köszönöm! Sziasztok!” és leszalad a színpadhoz oldalt, ahol már tömörülnek az autogrammvadász kistinik...
Mi meg megpróbáljuk sorra összekotorászni magunkat meg a cuccainkat, nekem meg muszáj volna egy picit sietni, hogy odakerüljek az ajándékot odaadni, de nem találom a kistáskámat sehol, a leghalványabb fogalmam sincs, hogy odaadtam valakinek, leraktam vagy leugráltam magamról és enyhénszólva bepánikolok, mert abba van a lakáskulcstól a személyimig mindenafranc, már az egész csapat jobbra-balra forgolódva keresi a kistáskámat, magamat is beleértve, közbe meg tör a frász, hogy menni kéne kifele, merthaelmegy...
De persze a pánik tök felesleges volt, a kistáska sikeresen előkerül Anikó szoknyája alól és végre rohanhatok odaadni az ajándékot. Beoldalazok a sorba és nyomulok, közbe meg látom, hogy a Norbi futószalag módszerben fotó-dedika-fotó-dedika-sziahogyvagy satöbbi akciózik az asztal mögött. Na begyurakszok valahogy, az Éváék már ott vannak, hallótávolságon belül biztonság kedvéért bekiabálok, hogy „Norbi, ajándék van, nehogy elmenj” közbe meg tudja a hülye agyam, hogy ez tökfelesleges, mert úgyse megy el, hiszen nagyonevidens, hogy bennünket megvár most...És akkor még előreeengedem a Nemadomfel együttesből is a gyereket, aki három fényképet meg mégegymégegy aláírást kér, amit a Norbi természetesen mosolyogva teljesit. Na de mikor odaérkezem végre már én is a kisasztal közelébe, hát totálisan lenyugszok. Ott ül a biztonsági kisszekrény az asztal túlsó sarkán, de én az innenső feliről lazán behajolok a Norbi elejébe, már lép is közelebb és csillan a szeme és mosolyogva köszön és már fogom is a kezét és adom a plakettet meg a tábori zászlót meg a verset és mondom, hogy ezt Nektek hoztam, soksok szeretettel, Tőlem és mindenkitől...és keresztülhajolok az asztalon, hát nem tudom csak félkézzel megölelni, elveszi az ajándékot és „Ó, de kedves vagy!” mondja és összepuszilkodunk jobbról-balról...Talán annyit kérdek még, hogy ugye jól vagy meg vigyázz magadra, jó...de azt már úgy, hogy fogom picit az egyik kezét, a másikkal meg már dedikál és már félre kell lépni, mert még mindig nagyon sokan várnak aláirásra, fotóra...
Aztán csak állunk ott és nézzük a futószalagozást, én meg arra gondolok, hogy Norbi, találd meg a nevet és még sok minden egyébre, közben meg a Katáék próbálnak pár szót váltani vele és megkérdezi, hogy maradunk-e még, mire kórusban mondjuk, hogy mi igen, ha ő is egy picit...De erre nincs idő és mikor a másnapi sűrű programját hirtelen elsorolja, tökéletesen megértjük, hogy miért nincs esélyünk még egy párperces asztal melletti beszélgetéshez se. Közbe lassan fogynak az aláírandó kezek, a Siluék is becsatlakoznak egy picit közelebb...pár szót még vált velünk, végül pedig már cibálják, hogy menni kéne...áll az asztal mögött, fölemeli a fejét, hogy mindannyiunknak a szemébe nézzen, egyszerre...és egybeölel a szemeivel és int egy közös puszit mindannyiunknak... gyönyörűségeset...és elköszön és szalad...
Nem tudom, hogy keveredek ki onnan...csak úgy elindulok és megyek egyfele...aztán szól a Bora, hogy csináljunk már egy közösképet, szétnézek, de a Katáék már nagyon messze vannak, akkor fordulnak ki a sátorból, úgyhogy csak négyen maradunk és bepózolunk egy extrém felirat elé fotózkodni. Aztán kimegyünk a sátorból az asztalokhoz és leülünk, mondom a Silunak, menjünk gyorsan és vegyünk valami folyadékot, mert végem van. Gyakorlatilag enyhén rogyadoznak a lábaim és totálisan kivagyok , de közbe akkora boldogság liftezik bennem le meg fel és összevissza, hogy nem birom leállitani magam, csak vigyorgok meg rohangászom. Na elmegyünk veszünk némi italneműeket alkoholost, alkoholmentest vegyesen, kinek amit kér.
És leülünk az asztalhoz, megpihenünk, beszélgetünk. Aztán már megkezdődik a sátorban a dizsi, de olyan jó régi számokat nyomatnak, hogy azonnal fölpezsdül a még le se pezsdült adrenalinszintünk. Mindenféle táskáimat ismételten Anikóra bízom. Visszamegyünk a sátorba és a Siluval egy olyan adjálneki headbangezéses örömtombolásba szóróm magam a We well, we well rock you-ra, hogy szétszáll az összes maradékagyam. Na ezek után elköszönünk a Siluéktól, akik már indulnak, mi meg bevágódunk még egy icipici táncikálásra a nagysátorba, ahol a mogyorósbányai közönség még teljes erőbedobással bulizik, a dj szerint reggelig! (Hát azt már nem fogjuk megvárni, de nem is birnám ki, az tuti...)
Viszont elkezdik az Eddától, hogy „Mi vagyunk a rock!”. Na nekem ott annyi. Szemüvegemet átadom megőrzésre és „Istenkirálymegapöpecállatyeeeeeahhhh”-stílusban belevetem magam a tombolásba. És most már abszolút semmi nem érdekel, szállok úgy, hogy gyakorlatilag totális filmszakadás, se kép, se hang csak a ZENE...és...a szívem van ....És a szívem egy eszméletlen pillanatban azt mondja, hogy igen, igen, igen, A SZABADOK MA ÚJRA VISSZATÉRTEK!
Aztán indulni kell és lépkedek az úton kifele a kocsihoz és nem érzem, hogy ott volna a föld a lábam alatt...beülünk, elindulunk és olyan dalok szólnak végesvégig a rádióból...I want to break free meg You are my Angel és hasonlók...aztán csak hallgatunk és abban a csendben annyi minden jön velünk, hogy arra nincsenek szavak...
Valami éjjel félegy, egy óra fele van, mikor elbúcsuzunk az Anikótól, aztán kisilabizálom a mindentudó füzetből, hogy honnan is indul az éjszakai busz, Bora pedig elvisz a megállóig. Megköszönök és elköszönök, aztán megnézem a busztáblát közelről is, hát persze, hogy a túlsó oldalról kell fölüljek. Nem számít...átmegyek az úton, ott is megnézem a táblát, mikor pedig egypercmúlva bejön a busz, azért megkérdezem még egyszer, hogy ugye tényleg arra megy, amerre kell. Fölszállok, találok is egy helyet és nagy boldogan behúzódok a sarokba, bámulom a város éji fényeit és leckét veszek az éjszakai élet sötétebbik oldalából is egy kicsit útközben, hangoskodó, részeg társaság ricsajozik meg hasonlók. De valahogy ez most olyan távoli, hogy nem is valóság és nem tud zavarni. Jó sokat jön a busz, egyszer csak fölpillantok és áll előttem egy srác, a hófehér pólóján rózsák meg fegyverek és elöl-hátul sok-sok strasszcsillogócskából kirakva egy-egy nagy, kitárt szárnyú sas ... pont olyanok, mint az ajándékomon...
És őriz még a jó csend, amit Tőletek kaptam az Úton...
Mikor majdnem a megállóba érnénk, ahol le kéne szállnom, egyszer csak másfele kanyarodik az éjszakai busz és ahogy megy FÖLfele a dombtetőre, eszembejut, hogy mintha mondta volna a tesóm, hogy nem ott áll meg, ahol a nappali, hanem fent a dombon, a templom előtt. És kiszállok a megállóban és tücsökcirpelős, embernélküli némaság van, csak a lámpák világítanak és ahogy fölnézek, ott a templom, a tetején a szoborral, ami nappal csak egy sima pléh-szobor, de most éjjel van és az ég sötét hátterére kirajzolódik a hatalmas csillag szétnyitott szirmainak fekete kontúrja, rajta a kivilágított szoborral, óriásinagy, és nem is látszik alatta az épület, olyan, mintha ott állna az égen egy aranyfényragyogásba öltözött ISTEN egy óriáscsillag közepében, szemtől szembe énvelem...és körülötte ragyognak az égen, és nagyon, nagyon, nagyon közel vannak az összes csillagok...
És én csak megyek lefele a néma utcán és hálával köszönöm Tinektek ezt a napot, meg a többieket is, mind.... Királyerdőben jártunk...Varázserdőben jártunk...ma már holnap van, Siófok egyéves évforduló... Valami elmúlt ezen az éjszakán...valami született ezen az éjszakán... A TIETEK.....álmodjátok tovább!
Sínylődtünk már jó ideje, ugyanis sehol semmi nem volt, semmi rockoskodós fellépés, ahol lehetne nyűni a hangszálainkat. Ekkor, pár nappal ezelőtt - ha jól emlékszem - Silu belinkelte a Zúzdás bulit. Ráadásul a Zúzda kitalálta, hogy osszuk meg az eseményt, hívjunk meg embereket, és akkor lehet nyerni belépőt. Osztottunk, hívtunk, én is osztogattam, mint az őrült. Nyertem is! Úgy örültem, pedig nem a lottó ötöst nyertem meg!
Végül összegyűltünk jó páran, tőlünk a megszokott különítmény, és az LFT megszokott különítménye. Fél 9-re volt meghirdetve, de hát ugye... khm... Ücsörögtünk, beszélgettünk, terítékre kerültek az élet nagy kérdései és némi zsíros kenyér hagymával.
Végre befutott Norbi, mindenkit üdvözölt és bementünk. Egy darabig még egyezkedett a DJ-vel, mi meg addig helyezkedtünk. A színpadtól olyan 30 centire elfoglaltuk állásainkat és vártunk a parancsra. Azt kaptuk parancsba, hogy Let’s get rocked! Jó, hát ez könnyen teljesíthető parancs volt. Ja, a koncert elején Barta Évával pont egymás mellett álltunk, hát jön egy napszemcsis fickó, ordibál, hogy NORBI, NORBI! bele a fülünkbe és átkarolta a vállunkat. Aztán jött az All summer long, és összesen 11 számot énekelt Norbi! 11!!!!! A saját számai közül a Valahol elveszett, az Erotic és a Kóla meg rock and roll volt. A ’régi’ számok közül volt még a Big gun, amit a Norbi karján figyelő Brian Johnson is nagyon élvezett. Volt az Örökké tart, Azok a boldog szép napok, Mielőtt végleg elmegyek, (ez utóbbi kettő volt a két utolsó dal) Legyen valami. A számok közben – ahogy szokott – mindig kommunikált velünk, de főleg Siluval, whiskeyzni csalta meg ilyenek… Az egyik dal után végignézett rajtunk, és megjegyezte, hogy mi vagyunk a rajongói táborának kemény magja! Hát nem édes?! Ééééééés a meglepetés: volt ott egy születésnapját ünneplő srác – igen jól nézett ki szerintem -, aki megbeszélte Norbival, hogy énekeljenek együtt egy számot. Énekeltek is, a Mennyország tourist-ot, hát valami eszméletlen jó volt, valósággal vibráltak a színpadon. A srác is biztos szereti Norbit, látszott rajta, olyan élvezettel énekelt, Norbi is élvezte a dolgot, és bár nem volt olyan nagyon jó hangja a srácnak, - voltak intonációs problémák, meg a hajlításokkal is volt gondja (e tudomány még régebben, egy másik tehetségkutató alatt ragadt rám) - olyan klassz előadás volt, annyira aztarohadthúdequ… jó volt… És olyan, de olyan jó, hogy lassacskán bár, kis adagokban, énekli a saját számait is!
Aztán kirohantunk a levegőre, beszélgettünk még egy kicsit, aztán búcsúzkodtunk – azt nem szeretem, a búcsúzkodást – és lassan ki-ki elszivárgott hazafelé.
Jó kis este volt, nagyon jó, hogy együtt voltunk – majdnem mindenki – és jól éreztem magam!
Drága Hugicám, Cilike! Köszönöm szépen a szemléletes beszámolódat ! A stilusod még mindig remek és olyan jó volt olvasni a reménykeltő soraidat! Remélem nagyon hamar sor kerül rá, hogy én is irhassak újra ide ...valami jó 2.Siófokról...vagy 2. Csegéről ...Addig is puszi és ölelés! Neked és mindenkinek!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ráadásul a Zúzda kitalálta, hogy osszuk meg az eseményt, hívjunk meg embereket, és akkor lehet nyerni belépőt. Osztottunk, hívtunk, én is osztogattam, mint az őrült. Nyertem is! Úgy örültem, pedig nem a lottó ötöst nyertem meg! 
Ücsörögtünk, beszélgettünk, terítékre kerültek az élet nagy kérdései és némi zsíros kenyér hagymával. 
Ja, a koncert elején Barta Évával pont egymás mellett álltunk, hát jön egy napszemcsis fickó, ordibál, hogy NORBI, NORBI! bele a fülünkbe és átkarolta a vállunkat. Aztán jött az All summer long, és összesen 11 számot énekelt Norbi! 
Az egyik dal után végignézett rajtunk, és megjegyezte, hogy mi vagyunk a rajongói táborának kemény magja! Hát nem édes?! Ééééééés a meglepetés: volt ott egy születésnapját ünneplő srác – igen jól nézett ki szerintem -, aki megbeszélte Norbival, hogy énekeljenek együtt egy számot. Énekeltek is, a Mennyország tourist-ot, hát valami eszméletlen jó volt, valósággal vibráltak a színpadon. A srác is biztos szereti Norbit, látszott rajta, olyan élvezettel énekelt, Norbi is élvezte a dolgot, és bár nem volt olyan nagyon jó hangja a srácnak, - voltak intonációs problémák, meg a hajlításokkal is volt gondja (e tudomány még régebben, egy másik tehetségkutató alatt ragadt rám) - olyan klassz előadás volt, annyira aztarohadthúdequ… jó volt… 
És olyan, de olyan jó, hogy lassacskán bár, kis adagokban, énekli a saját számait is! 
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum