Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója - 3. fejezet, 2. rész:

Nagy mosolyok közepette köszöni meg, majd „Egy dolgot hadd mondjak! Baromi jók vagytok!” (és a szívünktáján jelentős hőmérsékleti plusszokat mutogat a képzeletbeli hőmérő, amit még az időjárás is alapul vesz és csodák csodájára, nem zuhog, nem esik, még csak nem is csepereg! Hanem szép szelíden visszasüt a lemenő napocska a Tisza habjaira...) „Na, de ne vigyük túlzásba, jöjjön egy „Egyszerű dal”, egy kis Tankcsapda!” És elkezdi és „Erre a taps tetszik, tényleg!!! Nagyon jó!!!” Énekli és közbe szemezget velünk rendesen! És az a hang: „...eelllll” Hát be keeellll zsongani tőle! Zsongunk is, rendesen! És csak úgy lazán inti, hogy mehet az ének! Megy is. A taps is. És úgy folyik le az energia a színpadról, hogy na! És: „Tapsot nem hagyjuk abba! Mert megharagszom!” De nem ám! Kitartja jól az utolsó hangot, közbe még meg is hajol és mi folyunk, mind a Tisza..........az az „...eeeellllll” Ó, Istenem! Mennyei!

Mikor újra megszólalna, következik az előrebetervelt merényletünk! Ugyanis kiokosodva az egri „nincsmégvégefutnakvéle” elrohanásból, kis csapatunk egyöntetűen megszavazta, hogy ajándékainkat ezúttal koncert közbe fogjuk átnyújtani vagy elhelyezni őfelsége lábai elé, egyenest a színpad kellős közepibe, hogy még véletlenül se kerülhesse el ezúttal! Úgyhogy Zsu, meg Silu szépen elkezdenek neki integetni és intenzíven szólongatják. Veszi a lapot: „Figyu, ha nem jövök vissza a színpadra, akkor leütöttek!” mondja a helyi közösség jeles képviselőinek és szépen kisétál a színpad széléig és lehajol, Zsu meg Silu föladják neki a plakátot, ajándékot, életmentő Zsu-vizet. Még a kezébe se ér jóformán a plakát, de már fölmérte a felirat lényegét és bemondja, szélesen mosolyogva a mikrofonba, hogy „Köszönöm szépen a G portálos táborozóknak!” Kész vagyunk. De még csak ezután jön a java! „Köszönöm! És egy nagy „CUPP” a mikrofonba, meg „Csókolom!” Haljja Tiszacsege apraja nagyja tökéletes hangosításba! És ezután jön csak a legjava! Mert vagy már három lépést elszökdécsel és akkor...ááááá....szemünk majd kiguvad...., visszalép, „Várjál, adok!” és lehajol és lazán a színpadról lepuszilja Silut! Félig szájra!

(És tudom, hogy ezekért a percekért érdemes volt többszázkilométereket utazni!!!) Viszi a plakátot, meg a többit, szerintem mire elér a sátorhoz, ki is olvassa ától zéig, és így szól: „Várjál, beadjuk ide, a hangtechnikába!” Nyújtózkodik, de „Ójajaj, nem tudom!” (Csak dobni tudja és repül a zacsi és én frászt kapok, hogy Úristen, a kis medál, ha az most kiesett és ottmarad a földön....) „Figyi, ledobom, ha kihúzom az áramot, akkor bocsi!” ÁÁÁ, az egész hangtechnika elcseszését megreszkírozta, csakhogy fedél alatt legyen az ajándékunk! Hát nem kell elájulni tőle! És az a szöveg: „ Király! Megvan! Égünk? Nem!”

„Nagyonjó! Szóval most jön az a dal, amire meg kéne mozgatni a láb- és csípőt!” (És persze bemutatja...) „És aki intenzíven mozog, akkor én is megmutatom a hastánctudományomat! Jöjjön egy kis „All summer long! BULIIII!!!!!”

Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója 3. fejezet, 3.rész:

És jön. Turbóra rakja az ugrándozót, aztán féloldalt fordul (de megint fix szembevan velem, bassszus!!!) és „Ezt még általánosba tanultam!” jelszóval ott hullámoztatja a hasát!!! Jajanyám, a Tisza példát vehetne tőle hullámzásból, meg kell veszni tőle! Sikítunk is rendesen! És megy a taps, refrén, minden. És néha „bevezényel” csak úgy félkéz-mozdulattal, hogy „namostsikít”! És persze mi „vesszük” az adást, hogyne vennénk, lehetetlenség nem venni! És visítunk, hogy szakad ki a gégénk! Ő meg néz, néz mindenkire és mosolyog és beindul turbó 220-al! Szalad és ugrik és körbepörög és sikít és üvölt, de úgy, hogy belemegy még a sejtjeinkbe is!

Nagy ovációk után, mindenfelölről körbesikítozzuk még konferálás alatt is, erre: „Kiborult a víz, Úristen! Megcsap az áram, megmentesz? Lecibálsz a színpadról, ne röhögjenek rajtam? Persze... Te is megmentesz? Mindenki megment? Dejó, tiszta Baywatch lesz, visz a Tisza....” Hát őrűletes! „Szóval...láttuk: táncolni tudtok, csápolni tudtok, sikítozni tudtok! (és mindezeket úgy mosolyogva, hogy mindenik egy-egy naaagy „Köszönöm Nektek!”) „De énekelni tudtok-e? Ez a legfőbb kérdés! Nagyon jó!!! Egy olyan dallal fogunk „bemelegíteni”, ami „Örökké tart!” (Bemelegíteni?!!! MI JÖHET MÉG?!!!!) és szintén Tankcsapda!

Alig kezdi el, máris lengünk, ki erre, ki arra és „A refrén a tiétek lesz!” „Gyere, ne félj tőlem, én nem verlek át....”Szól a dal és száll a dal és „aki tudja a refrént, az pedig most segítsen, de jó hangosan!” És toljuk, de neki „Ennyit tudtok, naaa, még hangosabban!!” és inti és „Alakul a dolog!” és énekeljük, szépen, hangosan és lélekből és ő belemosolyog és beleringatózik és hallgatja jobbról-balról és fölmutatja és mondja, szám közben „Rockandroll van, gyerekeeek!” – hát kell ennél több magamfajta földi halandónak, aki két napja folyamatosan (visítva, kisházban, kempingudvaron, út közepén) ugyanezzel próbálom elhitetni magammal (amolyan „csípjetekmegébredjekfel” módszer), hogy IGEN, ITT VAGYOK ÉS EZ MOST NEM ÁLOM, EZ VALÓSÁG - ,de tőle hallani, így, szám közben belemosolyogva a szívünkbe az már igenis álom, egy megseálmodottsmégisvalóravált gyönyörű ajándék, és feledtet minden várakozást és siránkozást, hogy mért nem ír olyan rég, és feledtet minden szétmorzsolt könnyet arról a másik, szentgyörgyi koncertről, amit magunktehetetlensége miatt zokogtam el akkor megszégyenülve és kiáltanám, fel, az égig, hogy „Látod, Baracka, itt vagyok, itt vagyunk, MIND, sokan és együtt és velünk és nekünk énekel!” Igen, nekünk adja a lelkét és a dalt és a mosolyokat és együtt a CSALÁD és GYÖNYÖRŰ, HOGY VELE ÉNEKELÜNK és fátylat lehet borítani a múltra, MINDEN múltra, ami olyan nagyonrég fájt már bennem, mert csak a MOST VAN és mindenki EGY, egyetlen dobbanó szív vagyunk, a világé, ott, a Tiszaparton..................................................

És „Refrén, TELI TOROKBÓL!!!”és kitárja a karját és adja a mikrofont és beleölel mindenkit a hagba és beletáncol az énekünkbe mindenfelölről és „Isteniek vagytok!” hát ott kell megpusztulni, mert ekkora ÖRÖM VAN a világon és ő most megmutatja, hogy igen, VAN!

Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója - 3. fejezet, 4. rész:

És „Isteni, nem kell egyedül énekelnem, NAGYON JÓ!” mondja és mi tudjuk, mert látjuk, érezzük, éljük, hogy NAGYONJÓ! És „szóval akkor most cseréljünk helyet, ti jöttök föl a színpadra, én megyek le! Lényeg a lényeg, ismétlem a változatosság kedvéért, nem mostanában énekeltem ezt a dalt, lehet elfelejtem a szöveget, ha igen, nem kell kiröhögni! Előre is kösz! A dalnak a koreográfiája: Figyelj, mert nagyon bonyolult!” És bemutatja, gyengébbek kedvéért. „Fog menni?” Igen! „Ez nem volt meggyőző, fog menni???” IGEEEEN!!!! „Captain Joe-ra is? Toljuk!” És tolja... ”Lábemelés, stepp-táncosra, 1, 2,3, na gyerünk!!!”

És most már nem 220-on, afelett van, táncolunk és „Tapsoló kezek! Minél magasabbra! Nagyonjó!!! Ne hagyd abba, mert megharagszom!” pedig dehogyis haragszik, táncol, de úúúúúgy........ (én meg már kifulladásszélen a jobbszélen, támasztom félkézzel a színpadot, de ugrálok, ahogy csak bírok és lekergetem – enyhén agresszíven – a hátamról azt a béna kiscsajt, aki a koncert eleje óta rajtam könyökölve filmez telóról, mert már harmadszor komentál és méltatlankodik nekem, hogy ne emeljem a kezem meg ne ugráljak, mert zavarom a perspektiváit, hát tudom, most önzőmód piszok vagyok, de mostanig szelíd voltam, na ebből elég, odafordulok és beleüvöltöm a fülibe, hogy biztosan meghallja: „Figyelj, én itt ma bulizni akarok és bulizom is és ha te filmezni akarsz, akkor te állj arrébb kétlépést, mert én most nem fogom itt a kedvedért mozdulatlanra venni a figurát, értve vagyok?” Na erre kinéz rám egyet a fejiből, de a komment használ, mert lemászik a hátamról és odébbmegy.) És én végre nyugodtan szétszökhetem magam és teszem is, mert amit Norbi művel odafenn, azt már nézni is fergeteges „Most jön a sztepptánc!”

Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója - 3. fejezet, 5. rész:

És vagy 16szor körbefordul és szétdobja a karjait meg fel, keresztté teszi magát nekünk egyetlen pillanatra aztán táncol és táncol és táncol és énekel tovább és mi is vele, kifulladásig, de azért még síkítani van erőnk, hála Vivinek meg Boginak! Meg is köszöni Norbi, megint.

„Lábmunkátok is van, ez nagyon tetszik! Na de most jön egy olyan dal, amit még ennél is régebben énekeltem – ezzel a dallal jelentkeztem erre a kis válogatóra – (és mi már visítunk, hogy belengenek tőle a túloldalon a függönyök!!!) úgyhogy szóljon a sztriptízelős dal, aki szeretne, vetkőzzön!!!” És belendíti a csípőjét már az első hangra rendesen, Silu pedig megfogadja gyorsan a felkérést és ledob egy rend polót (azé marad még egy rend rajta, sajna, sőt még Andal szerint is ez egy olyan eset, amikor az ember biza ledobná még azt az egyet is...) erre Norbi: „Itt már megy a vetkőzés, naggyonjó!” mi meg tapsoljuk is már s ő „Tényleg, a taps erre is jó!” és kezdi és hergel a hangja és minden pici mozdulat a helyén van és libben a poló, villan a meztelen bőre és sikoltunk, ezerrel és visszamordul, olyan „adjánekibeleharapósan” és IGEN, megkérdi: „Régen vetkőztem, legyen most is?” ÁÁÁÁÁ, mégszéphogyigen, fordul és riszál és póló ledob, aztán föl a nyakába és énekel, de az a HANG, hát csak attól hullásnak indul rólunk a ruha képzeletbe, hát még amikor reariszál... és rámozdul.... és a fekete övcsat fölött (meg alatt...) látszik, ami látszik... meg a többit el lehet képzelni és akkor kétmenetes örömsikolyt üvölt a mikrofonba, miszerint „You give me reason to leeeeaaaaaave.....” és még erre is dupláz egy „leeeeeaaaaaave”-t és az a HANG, az az arc, azok a mozdulatok............................................... ..........................................végtelenségörömszületés.....................................................................

és végül ott áll, majdföldighajolva, mozdulatlan „köszönömszobor”, nekünk................................

Aztán fölmosolyogva ránéz az arcokra, mind, és mi sikítunk, sikítunk, sikítunk................

"Fölöltözöm, mert tüdőgyulladásom lesz. Megfogod egy picit?" kérdezi s egymozgásból Silu tenyeribe rakja a mikrofont, „megőrzésre”, amíg belebújik a pólóba (páran igaz, erőteljesen tiltakoznak, hogy neeee, maradj úúúgy). És akkor csak általunkértett játékot játszik el neki Silu, még meg is kérdezi, mintha anélkül nem volna elég világos, hogy „Emlékszel, tegnap...” Hát emlékszik! „Ne csúfoljál ki! Köszi” és már ott is van a színpad közepén, az ő kezében újra a mikrofon és már a lassú dal fele menne, aztán mégse, mert az jön, mikor  „Lesz egy külön dobkiállás, amikor csak titeket fogunk hallgatni!” és mutatja a koreográfiát, mi meg leordítjuk a faleveleket is a fákról, mert nem hiszünk a szemünknek meg a fülünknek se, mert nem, ilyen nincs, hogy még ezt is  (Úristen, hogy bírja még.....), de „A dalt mindenki fogja ismerni, mert ez egy örök klasszikus, ez egy Beatrice és emlékezzünk meg azokról a BOLDOGSZÉPNAPOK-ról!” és odacsapja a vizet a színpad közepire és úgy kezd bele ebbe, mintha csak most kezdődne az egész! És tombol és táncol és kitárt karokkal szárnyal bele a fölcsapó örömünkbe, megkeres a szemével újra mindenkit és mosolyog és visszasikolt és beletáncolja magát a hangunkba, ahogy énekelünk és „NAGY sikítást” kér és széttáncoljuk magunkat a dalra és ő is, repülés van fent, lent, mindenhol és még mindig bírjuk a sikítást, de ő is!

Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója - 3. fejezet, 6. rész:

De csorog az izzadság arcán-nyakán, mondjuk nem is csoda, azok után, amiket itt véghezvitt és most pont arrafele jön, ahol állok, földobom a piros kendőmet, törölje már le az arcát! Fölveszi a kendőt, persze esze ágába se, hogy beletörülközzön, hogyisne, hiszen ajándék! „Kaptam egy nyakkendőt! Várjál, mindjárt megskubizom, mi az!” (pedig szerintem már régen sejti, sőt tudja, hogy hol látta ezt még!) és „Jelentkezzen, ki dobta?” (pont mint a kismacimra Sepsin, csak az „küldte”-s volt) és erre nemcsak én integetek, hanem odébb még egy kistini is elvissantja magát, hogy ő! Persze Norbit nem lehet ilyen lazán átverni „Te voltál!” és odacsillan a tekintete felém és „Mind a ketten egyszerre?” szól le a kiscsajnak, aztán „Nagyon dizájnosan fölkötöttem!” – és visít közbe fél  Tiszacsege meg az egész Portál!!! – aztán elfúlva, hogy „Ha összeesek a szép lassú dal közbe, ismét nem kell kiröhögni!”

és nekem akkor megy ki az erő az összes lábamból, mert ez azt jelenti, hogy a legigazibbat az én kendőmmel a nyakában fogja elénekelni és ez már úgy érzem, hogy lényegesen több, mind amit ez az egyikélet adhat ajándékba......és „Mielőtt énekelnénk, kéne egy olyat csinálni, hogy nagy teletapiölelés – és már nem bírjuk tovább, ebbe bele kell sikítani, Bogiék viszik a prímet, Norbi meg: „Nagyonjó! Isteni! Ez a dal az én egyik kedvencem mert ez talán az egyik legigazibb dal, AMI VAN ...- és felémnéz és még a keze is arrafele mutat, ahol állok (és TUDOM, hogy most emlékszik, a második Sepsire.... és üzen ezzel, nekem is, hogy ami volt, azt nem, csak AMI MOST VAN), aztán megkeres mindenkit a szemével megint és „A legnagyobb dolog, ha ezt veletek együtt énekelhetném el, úgyhogy légyszíves a refrénben SZÁLLJUNK JÓ MAGASRA, mégpedig azért, mert MOST ÉLSZ!”

Karolom Cilikét, nem nem karolom, ölelem, nem, nem ölelem, kapaszkodok bele, emelem a kezem, széttárt ujjaim szárnyak a szélben és ő énekel, öleli a mikrofont a két tenyere közé és a nyakában ott van a piros kendőm és az első hangtól már szól köztünk is a dal, ki bír refrénre várni és igen, újra a MOST ÉLSZ szól, de ez most másként MÁS, belémhal minden csend és annál a sornál érzem, megint, amit akkor, csak most nem fáj, most nem könnyéfúlt dal, most szépség és öröm és megbocsátás és folynak a könnyek az arcomon mégis és ha Cilike vállába nem ölelhetnék bele, hát nem tudom, mi volna és szól, szól, szól a dal, a legigazibb és SZÁLLUNK, JÓÓÓ MAGASRA.............................................................................................

És nem álom és mégis az, de igazabb, mint akármelyik valóság, pedig nincsenek rá szavak, de nem is kellenek, EZT a repülést nem kell és nem szabad szavak közé zárni, ezt csak érezni lehet, vagy még azt se, csak hagyni, hogy vigyen, igen, JÓÓÓ MAGASRA................ és közben valahogy mégis LÁTNI azt a boldog arcot, azokat az ámulóöröm mosolyokat és kezei között az ölelést és minden kis apró mozdulatban, ahogyan elfogadja a dalt ő is, mitőlünk....   Énekelünk s mégis fölénkterül a csend, reménnyelteli.... és adjuk, adjuk, adjuk neki a dalt és szárnyal a kéz és repít a hang újra föl, másikvilágok közé....................................................... És megint nem is egy, de két köszönöm és majdföldigmeghajlás.................... meghittszép perceinket eltöri aztán az idő...............................................................................................................

Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója - 3. fejezet, 7. rész:

És hatalmas taps és „Vissza! Vissza!” és igen! „Ma még tudtok tombolni?” „Metálra is?” „Hát egye fene!” „Akkor remélem holnapra mindenki kopasz lesz, remélem, hogy kitépjük egymás haját, bízom benne! Pofátlan módon annyit kérdeznék csak, hogy ACDC megteszi? Nahát akkor kösd fel a gatyát és rohadtnagytombolást háromra: 1,2,3! És indul a ráadás! A Big Gun! Ez nekünk és értünk szól és Úristen, honnan, honnan még mindig ennyi erő benne és „Mondd velem! Big Gun! Number 1” és „Mondjátok TI!” És kitartja a mikrofont és szétüvöltjük Tiszacsegét!!!!! És ő is és hajlik, és fölugrik, magasra és tombol, tombol, tombol!!!!

„LEG”-ek „LEG”-je lett ez, isszuk a hangot, a mozdulatokat és adjuk neki a búcsútombolást, együtt, mind és ámuló szemünk előtt megszületik a sosemvolt..............................

Földighajolva köszöni meg szépen és még egy búcsú, mely szerint „Metál az ész!” és mégegy utolsó „Köszönöm!” és leszalad a színpadról.

Dodi/Fenyvesekgyereke élménybeszámolója - 3. fejezet, 8. rész:

És mégse búcsú lesz, mert „Még van egy tartalék, aminek köze nincsen hozzám, mert se nem rock, se nem az én stílusom, hangfekvésében mégúgy sincsen köze, de csakúgy poénból megteszi, úgyhogy csak annyi kérdésem lenne hozzátok, hogy „Mizu!” és búcsúzóul akkor szétszedjük ezt a kis parkot!” ................. hát a többség igen, de van aki nem, például Boszi, viszont a Norbinak muszáj,  úgyhogy ezt is rendületlenül elénekli és leugrálja. Vége a számnak és „Mielőtt lepakolnám magamat innen, három – eddig 2 szokott lenni, de lesz egy pluszkérésem is hozzátok, de azt majd csak a végén. Mesebeli háromkívánság, kizárólag nekünk! Az első:

„Ne legyetek jók, mert az nagyon gáz!” Ki az, aki megfogadta?  És aki megfogadta, hangos sikítással jelezze...! 1,2,3.................... Hát jó sokan. Najó, próbáljuk még egyszer, mert a dobhártyám nem szakadt ki 3ra! Nézzük meg! Aki megfogadta, hogy rossz lesz, sikítson 3-ra torkaszakadtából! 1,2,3........ És zúg a sikítás! „Isteni, nagyon jó!” Itt már nem lesznek jó gyerekek!

A második: „Tedd így a kezed... 3-ra kéne ordítani 3 szót, a 3 szó pedig így hangzik: „Rockandroll van, gyerekek!” Ezt kéne együtt, 3-ra, ilyen kézfelartással, magasra: „ROCKANDROLL VAN, GYEREKEEEEEEK!”

És a 3. extra kívánságom, önzőn, magamnak kérném, szeretnék egy olyat kérni tőletek, mivel – most nem nyalásképpen, nem szoktam  - de BAROMI JÓK VOLTATOK! , ezért szeretnék egy olyat kérni, hogy úgy menjek el innen, hogy tényleg ne halljak már semmit a következő fellépésemen, ezt is 3.ra, arra kérnék mindenkit, hogy mindenki úgy sikítson, ahogy a torkán kifér és nagyon nagyon hosszan! Fölkészül, beáll... Szeretném, ha holnapra mindenki hullarekedt lenne, úgyhogy észveszejtő torokszaggatót várnék tőletek, búcsúzzunk el ilyen

szépen, 1, 2, négy 3!” És kitárt kézzel belefekszünk a sikolyba és inti aztán és csukott szemmel mosolyog és kér: „Még! Még!” és aztán megköszöni, visszaadja............................ és „További szép estét, bulit, napot, minden jót és köszönöm!”