Az oldalon az alábbi koncertekről és egyéb eseményekről találhatók élménybeszámolók, illetve videók:
2016. június: június 25. Sepsibesenyő (RO), Besenyő Summer Lake Fest
2016. április: április 22.: Budapest, Backstage Pub, Király L. Norbi és az Lek koncertje április 8.: Budapest, Attention - A hely, közönségtalálkozóval egybekötött karaoke-party
2016. március: március 19.: Budapest, Crazy Mama Music Pub, Király L. Norbi és az Lek koncertje
2016. február: február 19.: Hajdúszoboszló, Rock Café, Király L. Norbi és az Lek bemutatkozó koncertje
Hát eljött ez a pillanat is végre, hogy hosszas kimaradás után szülessen egy kis koncertbeszámoló Nos, határozottan örömömre szolgált, mikor hírit vevém, hogy drága Norbink esmént a fenyvesbe látogat koncertezés címén, ráadásul a tőlem 2o km.-re levő Maksa melletti Sepsibesenyőre, ahhoz a besenyői tóhoz, melyet drága Anikó kíséretében volt szerencsénk körbekirándulni erdélyi körútja során (amikoris eredményesen felfedeztük, hogy nálunkfelé a 2 kilométer az kábé hat, székelymérföldileg) .
Szóval eme koncert hírére azonnal lázas eszmefuttatásba kezdtem, hogy vajon hogy tudnék kijutni a tóhoz, a Baroque diszkó által szervezett Summer Lake Fest-re, ha egyszer este hétig kapuzok és kies tájainkon délbe 12-kor, de maximum d.u. 4-kor megszűnik a falvak közötti közlekedés, amely amúgy napi 1 oda meg napi 1 vissza kisbusz-járatból tevődik össze.
Hát elsősorban fölhívtam a szervezőket, hogy esetleg netalántán mégis véletlenül nem-e gondoltak némi közlekedés-szervezésre is, de a pacák sajnálkozva vállat vont telefonilag, hogy hát izé... Na, jó, agyaltam tovább. Elméletileg megvalósíthatónak tűnt, hogy este 8-kor kiálljak a város végi „integetőbe” s kistoppoljak, de azért mégis kicsit gikszeres vót a dolog, mert mióta bevezették a hülye törvényt, hogy tilos a stoppolás, ritkábban is állnak meg a kocsik s még ha ki is jutnék Maksáig, az már jócskán este lenne...a főúttól meg még vagy 6-8 kilométer a tavibuli helyszin...és a visszajövés még nagyobb gond lett volna, mert ha nem kapok kocsit, ami behoz...reggel 7-től melóznom kell... szóval stoppolás ezennel elvetve, lássuk a maradék lehetőségeket.
És akkor eszembe jutott a drága volt kolleginám, aki mondjuk szintúgy szereti a rockot ..és tudva, hogy rém rendes meg jószívű, hát fölhívtam. Hát tényleg csúcsrendes volt, mert egyből bevállalta, hogy kivisz, pedig aznap meg kellett járja oda-vissza Kolozsvárt, ami nincs egy köpésre, mert vagy 2oosannyi km.
Na, emígy bebiztosítva az utazásomat, gyorsan irtam egy mailt Norbinak, hogy váááááárom!!! (Gondolva itt az ő hibáján kívül elmaradó egri bulira, úgy véltem, jobb lesz rákérdezni, hogy tuti biztos jön-e. No meg tudjátok, nekem egy kicsit mindig olyan hihetetlenül nonszensznek tűnik, mikor azt hallom, hogy Budapestről lejönnek ide valami csajágaröcsögei falunapra...szóval, mikor belegondolok, hogy Jesszuss, azt a kurva nagy utat leautózni idáig egy egy órás buliért, hát nem egy leányálom... És itt most gyorsan még a zárójelben maradva szeretném kihangsúlyozni, hogy minden elismerésem Editnek, hogy ezt bevállalja és vezet egypárszáz km-t ezeken a dögrossz utakon, negyvenfokos hőguttába... szóval részemről ezért RESPECT! )
Minekutána utazás – Erikának hála – leszervezve, gyorsmenetbe hajnali ötkor béfestettem a sérómat Kisherceg tiszteletére, bedobáltam egy halom cuccot meg a festőfelszereléseimet két táskába, és természetesen az „AVILÁGNÁLTÖBBETÉR” siófokis Norbis pólómat, oszt berobogtam a kapusházba, ahol hálisten szombat lévén csak reggel tiztől tizenegyig jövögettek a népek gyűlésbe, úgyhogy este hétig szuperül megpingáltam két kis képet, egyiket Bálintnak – csak úgy érzésből egy jó kis tulipános-op-art-napholdcsillagos, verssel dedikált műalkotást – és egy másikat Norbinak, egy sasost – hát ezt kb. hatszor letöröltem, újrakezdtem, amig valahogy megsikerült – na de lényeg, hogy estére meglett. Mire jött a váltásom, már össze is szedelőzködtem, az egy dolog, hogy azután csomagoltam meg ebédeltem, mert addig nem értem reá. Úgyhogy este fél kilenckor már talpaltam is Erikához, aki, mondanom se kell, tengermélyen aludt a kolozsvári 4oo kilométere után és álmában az autópályán zötyögött. De nyitvahagyta nekem az ajtót, na, gondoltam, hadd aludjon, addig gyorsan átmásolom még a Norbi versét, amit előző este megírtam. Erre nem feltelefonálta az anyukája? Na, mindegy, így legalább nem furdalt a lelkiismeret, hogy én költöttem fel. Jó hamar össze is kapta magát, no meg Zsoltit, a kisfiát is és máris robogtunk Besenyő felé, még előtte föltankolt a sarki bótban némi citromos söröket (magának, mert én antialkoholista vagyok általában, főleg, ha citromos a sör).
Hát úgy fél tíz után egy kicsivel ki is értünk a helyszínre, amely enyhénszólva is sötét volt és sörszagú. Hát ezt még föl kell vázoljam Nektek, ezt a helyszínt vagy színhelyet, csakhogy fogalmatok legyen. Szóval ez tulajdonképpen egy bazi nagy tó, ahová nagy előszeretettel járnak le a népek ilyen egynapos csampingezésre, mertmivelhogy fű van, víz van, Sepsitől húsz percre van és nappal pazar kilátás is van. A tóhoz a főútról letérve kocsival kb. tiz perc az út, ami egy darabig mű, aztán kettéágazva egyik és másik felől kerüli körbe a tavat, a besenyői részre természetesen laza földút visz, de kibirható, főleg lószekérrel (tapasztalatból tudjuk, ugye, Anikó ). Nos, egy-két élelmes vállakozó természetesen lecsapott a csampingezők igényeire és pár éve készítettek egy rusztikus kerítést meg néhány tűzhelyet és természetesen vagy egy-két kocsmát a környékre, mert minek feredezzen ingyér a jónép, ha pénzért is teheti. És eme ötletet továbbfejlesztvén, egy másik élelmes vállalkozó elkertelt egy jó nagy darab tópartot, az úthoz fentebb levő részre ügyesen bételepített vagy hat-nyóc kajáldás lakókocsit meg egy-két „komolyabb” vendéglő-pultot, flékensütőt, sörcsapot meg miegymást, épített egy kis színpadot egy pár reflektorral meg egy fölfújható csúszdát meg gyerekmedencét és a felső részen, párhuzamba a vendéglő-pulttal kirakott egy halom asztalt-széket, napernyőt, ugyanígy az egy terasznyival lennebb lévő tópartra is. És persze idén a meccsekre való tekintettel még egy lapostévét is fölszerelt a nagyérdeműnek. Az asztalok közti utacska vezet a „színapadig” (ami nem teherautóplatónyi, de azér nem sokkal nagyobb...) és előtte le van borítva vagy három kupac homokkal tánctér címén. Na ezen a kultúrszínhelyen fejik nyaranta a jónépet, aki ragaszkodván a „kényelemhez” , beül a kerítés megé csampingolni, hogy meglegyen a széke, asztala, söröcskéje, fléjkenecskéje és zenécskéje.
Nos, ide érkezénk meg, amint mondám, úgy este fél tíz tájt, majd miután elaraszoltunk a kocsik közt eléfelé, s megfordultunk egy békötőúton, le is parkíroztunk, kipakoltunk a kocsiból s vettük az irányt béfelé. Hát nép az volt jócskán, egyesek még fürdőnaciban a nappali pancsikálásból kifolyólag (mondjuk nekem is ott volt a hátizsákba, de a vizen már töksötét vót, mire odaértünk úgyhogy nem reszkíroztam egy holdfényes pancsot, különben is már alig volt tízperc tízig, mire a színpadsátorig elécammogtunk). Mindenesetre még ott a vízparton is qurvaaa meleg volt, erőst nagy bánkolódással gondoltam Norbiékra, hogy ebbe a dög melegbe kell idáig autózzanak. Na, ott cigizgettünk, lébecolgattunk, felfedeztünk pár ismerőst és hallgattuk a lemeznyiszitelést, amit egy csórócska vitt véghez a színpadsátor alatt. Hát már lassan tíz óra lett s Norbiék még suhutt-sehol. Egyszercsak fölmegy a placcra valami holdvilágképű Márió gitárral meg egy csenevész csórócska szintivel oszt elkezdik nyomatni ezerrel a romantikát, hangfalak zizegnek, mikrofon recseg, nyál folyik...oszt meg a mulatóst meg a cigánycsárdást is... Hű, azta, ennek már fele se tréfa, hát ebből meg hogy lesz Norbikoncert...na, mondom Erikának, ha ezt tudom, hagylak alunni De már tiszta síkideg voltam, hogy mi van... Egyszercsak gondolom magamba, hát megyek s megkérdem a csajt a kapunál, hogy izé vagy micsoda... de egybe beugrott a fejembe, hogy tuti itt vannak már, de elkavartak a másik úton... Na, gondoltam magamba, még vagy két cincogást kivárok (amúgy egész jól pattogtatta a csóró a gypsi-songot, csak hát na... nem arra vótam hangolódva ) s akkor megkérdem. Hét közben egyszercsak látom, hogy a pár lépésre levő, addig sötét lakókocsiba felkapcsolják a villanyt s egy kiscsávó odaposztol az ajtó eleibe. Na, mondom, ejsze megérkeztek.
Hát pont úgy is volt. Igaz, nem láttam a sötétbe, mikor eléjöttek a lakókocsihoz, de pár perc múlva odaléptem az „ajtónállóhoz” s mondom neki: „Szia, ugye megjöttek a Norbiék?” , mire ő sűrű fejbólogatással meg maga mögé integetéssel jelezte, hogz igen, meg mondta is, hogy ott vannak már a lakókocsiban és közben fél-rémülten pislogott felém, hogy nem-e akarom lerohanni. Én persze barátságosan rávigyorogtam, mondván, hogy oké, köszi, nem zavarom csak akartam tudni, hogy megjöttek-e. Na és aztán pár perc múlva kinyílt az ajtó s kijött Edit, akit gyorsan lepusziltam – szegény, olyan fáradt volt a hosszú út után, hogy ajjaj, mondta is később, hogy borzasztó meleg volt, nehéz útjuk volt. Na, pár perc múlva Norbi is kilépett a füvezetre s talpalt el a színpad fele, persze egyet szóltam azért, hogy „Sziaaaa, Norbi!” de csak mosolyogva visszaintett s rohant a lepedők közé, mármint a „színfalak”-on belülre. Úgyhogy még pár perc és egy kis átszerelés – mely idő alatt a mikrofon az előzőekhez képest csodamód megemberelte magát és nem sipított, mikor Norbi üdvözlés- és próbaképp még a színpad mellett bemorgott egy jó Norbisat, sőt a némafilmek korszakát is kiszolgált hangfalak építménye is elég rendesen reagált, úgyhogy a buli ezerrel elkezdődhetett.
Egy olyan huszonöt-harminc- ...de lehet ötven-fős, különböző korú, nemű és állagú csapat állt a homokkupacokon a kezdésre várva és szerencsére volt köztük néhány rocker emberke is. Hogy az asztaloknál még hányan ültek és mennyire lelkesen, azt nem volt mód megszámigálni, tekintettel a jótékony setétségre, de voltak ott is elegen. Egy rendező pasi felkonferálta „az est sztárvendégét” és akkor vééégre elkezdődött, mert Norbi ruganyos léptekkel bepattant a színpad közöpire és azonnal belecsapott a lecsóba a „Valami Amerika” – val. Az első szám alatt természetesen villámsebesen felmérte a közönség tomboldailag potenciális részecskéit – szerencsére még voltak öt-hat-emberes ilyen szigetecskék a nép közt – és azonnal megkezdte taktikailag az egybeépítésünket. A második szám előtt mégegyszer udvariasan beköszönt és elnézést kért a késésért, mondván, hogy nagyon kriminális útjuk volt, meg hogy egy órája itt kóvályogtak a tó körül, merthogy elvitte őket a GPS . (Egy nagyokos csávó még fel is kiabált neki, hogy „De miért?” , hát azt hittem, lelövöm. A csávót, nem a Norbit. Méghogy miért... hát azért, te istentehene, gondoltam magamba, mert honnan a nyűből kéne tudják, hogy a kerek tónak melyik partján van ez a vadaskert... és amúgy meg az egész ki...szott út töksötét, mellesleg... ) Na, nem számít, ezen hamar túlvoltunk és máris jött , de teljes gőzzel a Mennyország Tourist. Két kiscsaj fölpattant a srácuk nyakába csápolni, Norbi meg adta magát, mint az atom és én tikkadozva kapkodtam a harmincfokos levegőt és Siluuuuu, qurvára hiányoztál mellőllem, mert ezt a dalt sose tudom egyvégtébie egyszerre letombolni, kiénekelni és még visítani is a megfelelő helyeken. De azért igyekeztem rendesen, ki is tikkadtam a végire, gyorsan hátraszaladtam vizet inni (vagyis három lépéssel balra hátra), ahol drága Erika hűségesen őrizte a hátizsákom vizestől meg a Norbiék ajándékait. – Nem is volt más választása, mert reapakoltam azonnal koncert előtt, sőt, még a szemüvegemet is, csakhogy freeee tudjak tombolni. – Szóval odaléptem vizet inni, azt mondja erre Erika nehogyrosszullegyél... áááá, mondom, dehogy leszek, most vagyok a legjobban, sőőőőt... ). Na, ezután jött egy kis „nyugi” – de persze az is á lá Norbi - , mert az Örökké tart következék.
Eddigre már egész jó hangulat kerekedett, a szigetecskék szépen összecsiszolódtak és remélem, elég rendesen refréneztünk. Norbi persze fenomenálisan „fogta” a közönséget és nem fogta vissza magát, úgyhogy volt hörgés-morgás meg sikolyozás rendesen. Főleg mikor még a „Valahol elveszett” is napirendre került. Nagy örömömre a kiscsajok is tudták a szövegét, úgyhogy szállt a dal az éjszakában és előmozdított még jópár emberkét az asztalok mellől vagy odakintről. Nem volt az a „tűtnemlehetlejeteni” tömeg, de rendesen megduplázódott az eleinte még gyérebbecske népsűrűség a „homokozóban” (küzdőtér népiesch vagyis besenyői változata, mint elébb már írám). Na és azt hiszem, most jött az a jó kis meglepi, hogy a Norbi somolyogva elkezdett felinvitálni „Két táncolni tudó hölgyet a közönségből”. Hát a két kiscsajt, akik előbb a srácok nyakában lengtek, a fiújaik erőteljesen biztatták, hogy menjenek föl, eleinte nagyon szabódtak, de aztán végül Norbi meg a fiúk meg én is addig biztattuk, hogy fölmentek a szinpadra. (Szóval én mondtam a kiscsajoknak, menjetekmárföl, nemharapaNorbi és magamba meg gondoltam, hogy óbasszus, mért nem vagyok én 18...meg mérnincsittaSilu,mosthogyfölmennénk ). Na szóval a csajok folmentek, Norbi úriember mód kézcsókkal üdvözlé őket és utána legangyalibb mosolyát (tudjátok, azt a siófoki stílusút, mikor szárnyai voltak meg...szarvacskái ) jobbra-balra villantva közöttük, közölte, hogy most majd táncolni kell. De vetkőzőset. És amikor lekerül egy ruhadarab, mint például szemüveg vagy sapka – az is volt az egyik csajszikán – a kedves közönség kéretik hatalmas ovációval és sikítással jutalmazni a produkciót. Hát a csajocskák majd beájultak ennek hallattán, de Norbi megnyugtatólag közölte, hogy semmi gáz, menni fog, ő csak tudja, ő is számtalanszor vetkőzött már nyilvánosan. És elkezdte a Joe Cockert Hát gyerekek, hatalmas volt Ahogy ott fűzte a csajokat, aztán mikor beléjöttek, hagyta őket érvényesülni. A hosszú hajú fekete csajszi szerencsésebb volt, mert többminden ruhadarab volt rajta, a kicsi szőke, hát ő bajba lett volna, mert nemigazán volt mit levessen, viszont klasszul tudott táncolni és az első ijedség után egész jó „műsort” adott elé. A fekete csaj sorra „levette” a telóját, a szemüvegét, a sapkáját – amit Norbi rögvest kölcsönvett és fölcsapta a fejire – a kicsi szőke meg levett egy szemüveget, aztán utána már csak táncolt, de egészen jól. Norbi egyszercsak azt mondta neki: „Na, akkor most játszodjuk azt, hogy én vagyok a sztiptízrúd” és megállt, mint egy cövek – de közbe persze énekelt – és a kiscsaj ott tekergőzött körülötte, hát nagy show volt. De persze a csajok nem vadultak be, végül csak táncoltak, de trikóban meg rövidgatyába. (pedig még simán levehették volna pl. mindkét cipőjüket is Norbi egyszer meg is jegyezte, hogy „Még mindig túl vagytok öltözve” és vigyorgott, mint egy...angyalka Na aztán a végén beállt a két csaj közé és azt mondta: „Akkor most csináljuk egyszerre, hogy csípőkörzés és le a földig, egy-két-há” és ott köröztek hárman. Hát Norbi simán lekörözte csípőből a csajokat, és persze le a földig... (mellesleg, ha még egyszer valaki azt mondja, hogy baj van a gerincével, nahát annak baj van a fejivel Bár látva ezt a produkciót, kicsit átvillant a fejemen, hogy aszta...és a derekaaaad???)
Na de szerencsére gond nélkül és vidáman befejezte a produkciót, a lányok hatalmas ovációink közepette, a közös meghajlás után lebarangoltak a színpadról én meg gyorsan elrohantam balra némi vizet inni, pótolandó a folyadékveszteségeimet.
És azt hiszem ezután jött az igazi meglepi – legalábbis nekem - , mikoris a Norbi föltette azon költői kérdést, hogy van-e valaki a tiszteletreméltó jelenlévők között, aki hallotta annak a csapatnak a nevét, hogy Kerozin? Hát néhány kéz tétován föllendült a magasba, de egyébként semmi... én meg szájtátva hegyeztem a füleimet, hogy ejhahoppá...ez valami új Nos, Norbi nem keseredett el, amiért csak páran jelentkeztek, hanem egy gyors huszárvágással megoldotta a problémát, miszerint: „Nem baj, ha nem hallottatok róla, mert egy olyan dal következik, amire oltárian lehet így is meg úgy is meg amúgy is mozogni – és közbe kezét-lábát lóbálva adta a mozgási ötleteket – szóval következzék a Kerozintól Amikor a nagyapa punk volt... és bumm, fölrobbantotta a színpadot hangilag , mozgásilag meg mindenhogy... áááá, gyerekek... én marha, ott tátottam szemem-fülem-szám és csak a második vagy harmadik sor táján jutott eszembe, hogy úúúú, szólni kéne Erikának vegye föl ezt telóra... gyorsan hátrarohantam és bélihegtem neki, hogy „veddfölveddfölezt” oszt spuriztam vissza a helyemre, hát nem tudom, más hogy volt vele, de nekem oltárian tetszett, mert olyan jó pörgősen meg rockosan adta elé, kár, hogy olyan hamar vége volt... És ezután már azt hiszem, a Mielőtt végleg elmegyek jött – bár lehet, hogy valamelyiket kihagytam vagy kicsit kevertem a sorrendet, de most nézzétek el nekem, én sajna nem vagyok képes egyszerre bulizni is meg videózni is, ezt csak a Silu meg a Boszi tudják, és különben is, már annyira „rea vótam éhezve” egy jó tombolásra, hogy totál kiment a fejemből a videó...pedig most én is hogy visszanézném... Na mindegy, remélem Erika legalább fölvett egy picit ebből a Kerozinos nótából vagy esetleg az Edit csinált videót is, mert biza egész koncert alatt hol innen, hol onnan fotózott, nem is pihent egy percet se azután a hosszú út után...
Hát így a végére totál metál hangulat lett a „homokozóban” ,én már két testes, nemmaicsirke pasival egybefogózkodva szöktem és üvöltve énekeltem meg refréneztünk kórusba a Norbinak, amúgy meg már tomboldázott rendesen az egész „táncparkett” , szóval igyekeztünk rendesen „megcsinálni a bulit” és „kiadni az állatot”, ahogy csak elé volt írva. Norbi díjazta is, igaz, hogy ő is úgy pörgött a végire, mint annak a rendje, no meg izzadt is, ami nem csoda, mert a harmincfokos melegbe a reflektorok meg a fekete ponyva alatt tuti hatvan fok vót. Na lejárt ez – persze, mondta, hogy utolsó szám – megköszönte, megdicsért, elköszönt, stb, de persze még le se volt a színpadról egészen, csak úgy hátat fordítva nyakalta a vizet leguggolva, mi meg már kicsit visszaordítottuk, hogy „Vissza, vissza!” meg „Mégegyet, mégegyet!” erre csak úgy beledörmögte a mikrofonba, hogy: „Nem volt elég meggyőzőőőő”, na erre persze csavartunk egyet a hangerőn meg a sikításon és akkor persze visszajött ráadásnak a Boldogszépnapokkal. Én meg közbe dobtam neki egy kendőt (nem olyan szépet, mint a Norkó, csak hasonlót, jó narancssárgát), mert persze folyt a szemébe az izzadság és folyton a pólójába törülközött, de direkt nem vette a lapot, hanem elkezdett poénkodni, mert fölkötötte háromszögre és nekifogott sipító hangon sztorini, hogy „Mikor takarítónéni voltam a mittudomhol...” hát széthulltunk a röhögéstől, na de szerencsére nem sokáig hülyült, hanem belekezdett a visszszámba, persze miután a kendőt illedelmesen összehajtogatva lerakta az asztalra.
Szóval utolsónak jött egy fergeteges Boldogszépnapok, mire az egész homokozó-beli banda kicsitőlnagyig odacsődültünk totálisan az orra elé (mert persze semmiféle korlát vagy ilyesmi nem volt, színpad se volt túl magasan, de azért koncert alatt azt a pici két-három méteres távolságot, amit a rend megkövetel, korlát nélkül is megtartottuk) , egy pasi föl is mászott gyorsan két sort beleénekelni valamelyik refrénbe – picit zavaró volt, de szerencsére tényleg csak két sort énekelt és már jött is le, na mondjuk, a rendező srác már odaszaladt és intette neki, hogy lefelé – szóval a buli, mondhatni csúcsatom hangulatban ért véget, a tavigrizzlyk hetedhéthatárnyira költöztek, de legalábbis a tó tulsó felire a hangunk hallatán.
A zenegépbe benyomtak valami dücdücöt, Norbi meg bevonult a lakókocsiba szusszanni meg helyrerakni a leizzadt fejit. Összeszedtem Erikáékat és illedelmesen beálltunk a tízegynehány várakozó mellé, mondtam Erikának, hogy szépen megvárjuk, míg aláírja a kiscsajokat meg minden, én nem gyúródok, engem megvár Na, úgy is lett, kijött, írogatott, fényképészkedett, miegymás, aztán elfogytak az emberkék és akkor nagy boldogan béhulltam a sasok közé, azaz egy régen áhított ölelésbe, amibe nem is volt semmi hiba Lepusziltam a drágát, mondom neki, bocs, de én még kicsit izzadtfejű vagyok, hát kb. mindenhol folyt rajtam a lé, úgy szétugráltam magam. Rögtön megkérdezte, hogy „Minden rendben? Jól vagy?” és ettől olyan totálisan bözödi-tós feeling kapott el, hogy majd elbőgtem magam, mert eszembe jutott, amikor anno Siluval route66eztünk Bözödre, hát ott kérdezte pont ilyen hangsúllyal a buli után, hogy biztos jól vagyunk-e...áááááá.... szóval hősiesen küszködtem a nosztalgiával és sikeresen úrrá lettem a könnyeimen Aztán egy csomót dumáltunk, elmeséltem neki, hogy hogy készültetek Egerbe meg ő is, hogy mennyire kicsesztek velük azok a Kiberikfestesek, borzasztó egy nagy szemét átverés volt az egész egri dolog. Aztán mondta, hogy azért késtek el, mert „elvitte” őket a GPS meg ott még mindenféléket dumáltunk na akkor bemutattam a kolleganőmet, mondtam, hogy ő az Erika, aki elhozott, mert na, itt nálunkfelé nincs közlekedés, ugyebár. És akkor beálltunk egy fotóra. Közben még valakik jöttek, velük is fotózkodott egyet, addig egy picit beszélgettem Edittel is, aztán Erika megkért, hogy csináljak csak kettejükről képet. Csináltam, erre azt mondja Erika, hogy én nem akarok? Mondom, á, nem. Erre a Norbi rámnéz nagy csodálkozva, azt mondja, „Hát, dehogynem!” és átkapja a vállamat, de olyan drága kis aranyos volt... úgy összebúttunk, mind két nádszál a szélbe Na így lett még egy fotóm. Aztán odaadtam az ajándékokat és használati utasítás alapon megint dumáltunk egy rakatot. Közben Edit kijött a lakókocsi ajtajába és egyszercsak kiszólt, hogy álljunk már össze, hadd csináljon rólunk egy fotót Szóval megint összeáltunk és így egy harmadik fotóm is lett, az, amelyiket föltettek ma az oldalra. Hát azt hiszem ennyit nem fotózkodtam sose a Norbival. Na, aztán még pár percet dumáltunk, mondtam, hogy nagyon jó volt a buli meg hogy üdvözlöm a fiúkat is és erősen sajnálom, hogy nem tudok lemenni a jövő héten, mikor jönnek megint, de Marosvécs az tőlem erőst messze van, sajnos. Aztán elköszöntünk, Edittől is és Norbiék elindultak a civilizációba, azaz Kézdivásárhely városába jól megédemelt estebédjük és szállásuk felé, mi még egy picit maradtunk, mert közben hab-partyvá alakult a homokozó és Erika Zsoltikája is bulizott egyet a derékig érő buborékfelhőben. Aztán elindultunk, hogy na menjünk ki, én azelőtt láttam, hogy a Norbiék is ott mentek a bódék háta mögött, mondom gyertek, mert itt el lehet menni és araszoltam kifele a cövekek mellett, hát kettőt nem léptem, buff, kiment a szinpadon az elektromosság , nagy hujjogás lett meg töksötét. Már azt gondoltam, én rúgtam fel valami kábelt a sötétbe, de aztán ahogy még léptem vagy kettőt, megláttam, hogy a kapu környékén duvadt ki a kábel a villanyoszlop mellett valami elosztóból és az ütte ki a telepi biztosítékot Szerencsére seperc alatt visszatették és folytatódott a ducduc meg a hab-party, no de ezt mi már csak távolodóban hallottuk, mert már kint voltunk az úton a kocsinál. És úgy kb. éjjel egyre haza is értünk, persze egyenest a melóba jöttem be, mert van kuckóm, ahol tudok bent is aludni, ha muszáj. Hát most nem volt muszáj, csak gondoltam, mégis ez a biztos, nehogy elaludjam reggel. De avval nem számoltam, hogy ellentétben az otthoni hűs lakásommal, itt 4o fokos meleg van. Hát jó részletekbe aludtam, egy órát aludtam, egy felet mostam a képem, megint egy félórát aludtam, megint mostam a képem, amig szerencsésen reggel lett. Azóta itt netezgetek a kapuba, félóránként kimegyek az üveg mögül levegőt venni - meg irogatok, pedig kellett vóna takarítsak is ma, de vagy majd ezután, vagy marad mint Arad, reggelre... Egyébként tökéletesen jól vagyok, viszont bokáig érő homokba nem fogok legközelebb szökni (nem a fenét ) , mert a baltérdem totál recseg. Hát, drágák, ez volt a sepsibesenyői kis tavibuli és immár....járunk Fényben, ismét... aminek részemről mérhetetlenül és határtalanul örvendek.
Király L. Norbi és az Lek, budapesti bemutatkozó koncert, Crazy Mama, 2016. március 19.
Mindig csodáltam azokat, akik részletes élménybeszámolókat írtak, pontról pontra felsorolva az elhangzott dalokat és történéseket. Én erre sose lennék képes még videós segítséggel se. Bennem mindig csak olyan pillanatok, mozdulatok, szemvillanások és érzések maradnak meg, amik valami miatt megérintettek.
Erről a koncertről például az, ahogy összeszorult a torkom a Most élsz-t hallgatva, vagy az, ahogy tátott szájjal néztem és hallgattam, ahogy Attila játszik a gitáron vagy Misi egy-egy dobfutamát és dobszólóját, vagy az apró szövegmódosításokat, amiket úgy szeretek. Bálintot pedig jó lenne picit többet énekeltetni, mert tök’ jól szólnak együtt Norbival. Jó volt azt érezni, hogy van valami összhang a négy fiú között és ez nagyon sokat tett hozzá az egész koncerthez.
Érdekes, ahogy pár év elteltével, mindenféle történések fényében új értelmet nyernek dalok és szövegek. Azt is nagyon szeretem, amikor a dalok nemcsak úgy el vannak énekelve és játszva, hanem van az előadásban valami plusz. Norbi régen is meg tudta tölteni a dalszövegeket, de most ebben is valahogy más volt, mint azelőtt.
Olyan volt az egész koncert, mint egy újjászületés: Norbi úgy tért vissza a régi önmagához és a gyökereihez, hogy közben érezni lehetett rajta és az előadásmódján is az elmúlt évek változásait. És a hangján is. A mélyebb hangok nagyon szépen a helyükön vannak - sőt voltak olyan hangok, amilyeneket még nem is hallottam tőle korábban, - és ha a magas hangok is szépen ki fognak jönni, akkor tökéletes lesz!
Nem tudom, hogy az elején ők vagy mi izgultunk (jobban), de az biztos, hogy én szétizgultam magam, hogy minden rendben menjen és mindenkinek pozitív élmény legyen ez az este. Őszintén szólva picit több emberre számítottam, de nagyon remélem, hogy idővel egyre többen és többen leszünk!
Sokan mindig is zenekart vizualizáltunk Norbi köré és mindig nagyon örültünk, amikor ez hosszabb-rövidebb időre megvalósult. Koncert közben és utána is azt éreztem, hogy ez annyira jó, úgy szeretném, ha sokáig tartana! Volt az egészben valami nagyon pozitív és ígéretes, kicsit nehéz is volt utána magamhoz térnem és leszállnom a Földre . És ez még csak a második koncert volt... Úgy feltöltődtem energiával, hogy még napokkal a koncert után is zizegtem. Ez a Szepes Mária-idézet jár a fejemben a koncert óta, mert azóta is így érzem magam: “A gyógyító öröm egyenletes napsütés belül.” és ezért mindannyiuknak annyira hálás vagyok! És ahogy a Facebookon is írtam a koncert után: Még megszámlálhatatlanul sok ilyen élményt kívánok magunknak!
És végül egy megjegyzés: Azért mert nem tombolok vadul és nem jövök oda koncert után fényképezkedni, meg autogrammot kérni, attól még nagyon is jól érzem magam. Nem véletlenül vagyok itt már öt éve...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nos, határozottan örömömre szolgált, mikor hírit vevém, hogy drága Norbink esmént a fenyvesbe látogat koncertezés címén, ráadásul a tőlem 2o km.-re levő Maksa melletti Sepsibesenyőre, ahhoz a besenyői tóhoz, melyet drága Anikó kíséretében volt szerencsénk körbekirándulni erdélyi körútja során (amikoris eredményesen felfedeztük, hogy nálunkfelé a 2 kilométer az kábé hat, székelymérföldileg) .
És ahogy a Facebookon is írtam a koncert után: Még megszámlálhatatlanul sok ilyen élményt kívánok magunknak!
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum